Vigyázzban állnak majd a politikusok minden parlamenti ülésszak kezdetén

Románia himnuszának lejátszásával kezdődnek ezentúl a parlamenti ülésszakok és az ünnepi ülések a képviselőházban – döntötte el kedden a törvényhozó testület.

A képviselők elfogadták a házszabályt módosító határozattervezetet, amely szerint „a rendes és rendkívüli ülésszakok, valamint a képviselőház ünnepi üléseinek kezdetén elhangzik Románia himnusza”, számol be az Agerpres hírügynökség.

A határozattervezet beterjesztője, Gigel Ştirbu liberális képviselő azt javasolta, hogy a himnusz csendüljön fel a képviselőház valamennyi plenáris ülésének kezdetén, de a házszabálybizottság módosított a jogszabályjavaslaton.Fotó: Gigel Ştirbu Facebook oldala A politikus azzal érvelt a tervezet indoklásában, hogy a nemzeti szimbólumokat, köztük a nemzeti himnuszt jobban kell népszerűsíteni.

Amint megírtuk, ezentúl a belépőkhöz csatolt szórólapokon is hozzáférhetővé kell tenni a román himnusz szövegét. Kihirdette az államfő a törvényt, amelyik arra kötelezi a rendezvényszervezőket, hogy a belépőjegyekhez, illetve meghívókhoz csatolt nyomtatott szórólapokon vagy kivetítőkön tegyék hozzáférhetővé a román himnusz rövidített (négy versszakos) változatának szövegét.

Az indoklása szerint azt célozza, hogy minél többen tanulják meg a himnuszt, „érvényt szerezve ezáltal annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely nemzeti jelképpé nyilvánítja az ország himnuszát”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?