Védelmi miniszter: Románia nem fogad el hazafiságról leckéket a Kreml szolgáitól
Romániának erős, jól felkészült hadseregre van szüksége, amely képes elrettenteni bármilyen agressziótól, közölte Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter, arra reagálva, hogy Călin Georgescu volt államfő-jelölt a lemondását követelte.
„Romániának nincs szüksége hazafisági leckékre a Kreml alárendeltségében állóktól. Románia a szövetségeseivel halad előre, nem azokkal, akik folyamatosan, az orosz érdekeket szolgálva, belülről próbálják aláásni az országot” – fogalmazott Facebook-bejegyzésben a miniszter.
Hozzátette: „Hallom, hogy egy olyan ember követeli a lemondásomat – az enyémet és a katonai parancsnokokét –, akit az alkotmányos rend elleni cselekményekben való bűnrészességgel és fasiszta propaganda terjesztésével vádolnak. Ugyanez az ember mondta korábban, hogy »Románia esélye az orosz bölcsességben rejlik«, és hogy a Deveselu-i rakétavédelmi rendszer »a diplomácia szégyene«”.
A miniszter szerint, Georgescu nagy vezetőnek képzeli magát, de komoly arccal idéz a Gyűrűk ura filmből, és „azzal vádolja a román hadsereget, hogy nincs becsülete”. „Ugyanaz a személy, aki dicsőíti egy tízezrek haláláért felelős diktátor tetteit, most becsületet követel a román hadseregtől. Az az ember, aki az orosz agressziót mentegeti, ma árulásról mer beszélni” – fogalmaz Ionuţ Moşteanu.
A miniszter szerint:„Romániának nincs szüksége hazafisági leckékre a Kreml szolgáitól. Romániának erős, jól felkészült, bármilyen agressziót elrettenteni képes hadseregre van szüksége. Tisztelt katonákra. Igazságra. És ezen dolgozom nap mint nap – én és a Védelmi Minisztérium munkatársai.”
Kapcsolódó
„A hazafiság nem azt jelenti, hogy ódákat zengünk egy emberről, aki kegyetlen és igazságtalan háborút vezet, hanem azt, hogy egy erős, biztonságos, a NATO-ban és az Európai Unióban tisztelt Romániát akarunk” – tette hozzá.
„Bármennyire is szeretnék egyesek, hogy elszigetelődjünk és magunkra maradjunk, mi a szabad világ részének választjuk magunkat. Zavarja őket a védelmi iparba irányuló befektetések növekedése, valamint az új törvények, amelyek célja, hogy a katonai pályát vonzóbbá tegyék a fiatalok számára. Románia a szövetségeseivel halad tovább, nem azokkal, akik belülről, következetesen aláássák az országot az orosz érdekek szolgálatában” – zárta Moşteanu.
Mint megírtuk, a volt független államfőjelölt, Călin Georgescu, a napokban a védelmi miniszter lemondását követelte, miután a hatóságok mozgósítási gyakorlatot tartottak Bukarestben és Ilfov megyében.
CSAK SAJÁT