Az egészségügyi minisztérium államtitkárává nevezték nemrég ki dr. Vass Levente urológus főorvost, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház korábbi igazgatóját, aki az előző parlamenti ciklusban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjeként, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkáraként dolgozott. Az egészségügyi szakpolitikus szerint a romániai ellátórendszer egyik legnagyobb gondja, hogy információs aszimmetria áll fenn, a betegek sokszor nem értik, hogy mi történik velük a kezelésük során. A másik kiemelkedő probléma, hogy az egészségügyi minisztérium nem a stratégiai tervezéssel, hanem „tűzoltással” kénytelen foglalkozni. A szakpolitikust az idei év kihívásairól, a romániai egészségügyi rendszer megoldásra váró további gondjairól, a megváltoztatásához szükséges reformokról, valamint az oltási kampányról is kérdeztük.   

Egy évvel ezelőtt mutatták ki az első koronavírus-fertőzést Romániában, és ez idő alatt az egészségügyi minisztérium folyamatosan reflektorfényben volt, döntéseinek súlya nőtt. Azonnal igent mondott, amikor felkérte az RMDSZ, hogy vállalja az államtitkári tisztséget?

Örömmel és optimistán vállaltam el, annak ellenére, hogy tudom, nehéz periódusban van az egészségügyi rendszer, ahogy nehéz helyzetben vannak a krónikus betegek és az akut betegségeikre gyógyírt keresők is, hiszen teljesen felbolydult a járvány miatt amúgy is döcögő egészségügyi ellátórendszer. Sokszor a családorvosok, sőt a szakorvosok is nehezen találják meg az utat az egyes egészségügyi szolgáltatókhoz, nemhogy a betegek. Nem ismerik és nem átlátható az előjegyzési rendszer, és nem lehet tudni, hogy a járványügyi helyzet miatt melyik osztály, kórház zár be, vagy melyik orvos éppen nem tud betegeket fogadni. Ezt az állapotot az oltóanyagok megjelenésével lehet enyhíteni. Románia viszonylag jó ütemben oltja elsősorban a krónikus betegeit, és ennek az előrehaladásával az említett helyzeten változtatnunk kell. Ez volt az első számú motiváció, amiért a szövetségi elnök felkérését elfogadtam, és amit megtiszteltetésnek éreztem.

Milyen területekért felel majd a minisztériumban?

Az elmúlt négy év bőséges törvényhozói munka eredményének gyakorlatba ültetését tartom a legfontosabb feladatomnak, hiszen azok betegközpontú döntések voltak. Ilyen például a szűrőprogramok finanszírozása, hogy mindenkinek lehetősége legyen a kockázati korcsoportba érve, például az onkológiai betegségét időben, a kezdeti stádiumban kiszűrni. Fontos, hogy a törvénymódosításunkat, amellyel a magánrendelőkben dolgozó orvosoknak is árkedvezményes receptek kiállítására adtuk lehetőséget, gyakorlatba ültessük. Hiszen sok esetben sétáltatják a betegeket úgy, hogy ezt egyszerű adminisztratív döntésekkel le lehetne rövidíteni.

Három nagy feladatkört kaptam a minisztertől, az egyik a parlamenti kapcsolattartás az összes törvényhozó testülettel. Az RMDSZ számára ez biztosítja, hogy a betegek oldaláról vizsgálva a törvényeket, lehetőségeink szerint próbáljuk a betegek érdekeit képviselni, de ott vagyunk a helyi adminisztrációban is.

Nehéz feladatul kaptam továbbá a szakszervezetekkel való kapcsolattartást, azonban rendelkezünk azzal a szakértelemmel, hogy a költségvetési, gazdasági szempontból ilyen nehéz időszakban is helyt álljunk, és a szakszervezetek követeléseit, elégedetlenségét adott esetben szakmaisággal kezeljük. Célunk, hogy úgy próbáljunk a rendszeren változtatni, hogy a jogos kéréseiknek előnyt adjunk, a kevésbé jogosakra vonatkozóan pedig valamilyen formában, szakmaisággal magyarázatot adjuk, hogy miért nem lehet egyelőre érvénybe léptetni.

A harmadik, talán legnagyobb feladatkör, amit szakmai kihívásnak is érzek, a humánerőforrással, továbbképzésekkel foglalkozó igazgatóságok koordinálása. A 2016–2020-as parlamenti mandátumban az én javaslatomra módosult a rezidenstörvény, amelynek keretében oktatóintézményekké alakítottuk át a vidéki kórházakat. Az említett igazgatóság adja meg a kórházaknak, és a kórházakon belül az egyes osztályoknak a jogot, hogy oktatóosztályokká, rezidensképző kórházakká válhassanak. Ezeket nemcsak akkreditálni kell, hanem olyan mértékben felszerelni, hogy az oktatást, a betegek ellátását hozzáértően tudják végezni. Ez az, amiért kértük ezt, és ez az, amiért örvendek, hogy új fejlesztési lehetőség nyílik meg számunkra, összehangolva ezeket a képzési formákat akár az európai uniós programokkal is.

A parlamenttel való kapcsolattartáshoz tartozik a minisztérium által kidolgozott jogszabálytervezetek útjának egyengetése. Hogyan látja, melyek az egészségügy azon területei, amelyek szabályozásához sürgős törvénymódosításra van szükség?

A törvényhozás a parlament feladata, a minisztérium a meghozott törvények módosításait, javításait kérheti elviekben, vagy azok megszületése kapcsán javasolhat újabb döntéseket. Különböző határozatokban, minisztériumi rendeletekkel, akár sürgősségi kormányrendelettel azonban természetes, hogy a minisztérium bele fog szólni, és törvénykezdeményezőként szerepelhet a következő években.

Elengedhetetlen például, hogy a kórházakat visszaalakítsák olyan intézményekké, amelyek ellátják a koronavírusos és nem koronavírusos betegeket is. Ez egyszerű határozatokkal, minisztériumi rendeletekkel is megoldható.

Nagyon fontos, hogy az egészségügyi rendszert alaposan megreformáljuk. A családorvosok harminc százaléka nyugdíjba megy a következő öt évben, a kórházi járóbeteg-rendelőkben nem tudják a szakrendelést maradéktalanul ellátni, ezen belül is valamilyen módosításnak, teljes reformnak kell elindulnia. Ezek rengeteg munkát igényelnek, amihez sok véleményformálóval kell egyeztetni: betegszervezetekkel, szakszervezetekkel, különböző biztosító pénztári struktúrákkal, és természetesen politikai döntéshozókkal.

Az egészségügyi miniszter és a három USR-s államtitkár felkészült arra, hogy ezeknek a reformoknak utat adjon. A korábbi minisztériumi, parlamenti munkában és a kórházigazgatói munkában szerzett tapasztalatom azt mondatja velem, hogy szükség lesz ránk, és amikor a segítségünket igényelik, akkor az egy-két ötleten, javaslaton túl, amit már rendelkezésre bocsátottunk, kihívásként fogjuk kezelni ezeket. Személyemen keresztül a többi szakemberünket is bekapcsoljuk ebbe a munkába, vidéki kórházainkból, a megyei egészségügyi igazgatóságainkból, a parlamentben dolgozó két szakmai kollégáimat is felkérve a munkára, tudnunk majd segíteni, csak jöjjön az igény irányunkba.

Jó ideje a parlamentben hever az oltástörvény. Az idei költségvetés tervezetéből az derült ki, hogy a minisztérium felgyorsítaná a jogszabály elfogadását és kötelezővé tenné az oltást. Amikor a sajtó ezt megírta, az illetékesek gyorsan cáfolták, hogy kötelezővé tennék a koronavírus elleni vakcina beadását. Melyek a minisztérium szándékai?

Az oltási törvény világosan, szakmai szempontból dicséretesen szabályozza a kötelező oltásokat. Két és fél évvel ezelőtt írtuk ezeket a módosításokat. Ma is érvényes az akkori képviselőházi szakbizottságában elfogadott törvénymódosítás, ami nem hoz semmilyen újdonságot ahhoz képest, amit az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány esetében bevezettek a hatóságok. Nem volt kötelező és nem kötelező abban a törvénytervezetben sem a felnőtt populációt érintő oltás. Minden egyes esetben, ahogy a SARS-CoV-2 esetében is, az egyén jóváhagyásához kötött az oltás. Ennél azonban sokkal fontosabb a törvénytervezetben – amit jó lenne, ha mihamarabb elfogadnának –, hogy minden beoltandó embert, gyermeket vagy felnőttet a hatóságoknak kötelezően informálnia kell.

A törvény lehetővé tenné továbbá, hogy a minisztériumot kötelezzék a megfelelő mennyiségű oltóanyag – tizenkét hónapos tartalékkal történő – beszerzésére, amelynek köszönhetően ma, a koronavírus-járvány idején, számon lehetne kérni, hogy miért akadozik az oltóanyagok beszerzése. Nagyon fontos, hogy a kötelező oltási programok kapcsán társadalmi konszenzus tapasztalható az esetek túlnyomó többségében. Három-négy százalékos oltásellenes populáció kivételével a kötelező gyermekkori oltásokat beadatják. A SARS-CoV-2-vírus esetében a társadalomban mindössze hatvan-hetven százalékos konszenzus van. A nyájimmunitás megszerzése nem az egyéni, hanem a közösségi érdekek mentén kellene hogy prioritása legyen a teljes lakosságnak. Az emberek befogadóképessége az elmúlt egy év alatt nem jó irányba haladt, de meggyőződésem, hogy néhány év múlva a SARS-CoV-2-re akár kötelező oltási program keretében lesz társadalmi támogatás, és szinte mindenki jószántából beadatja az oltást.

Egy darabig arról cikkezett a román sajtó, hogy az egészségügyi minisztérium idén kevesebb pénzt kap, mint tavaly. Mi a valóság?

Most van folyamatban az egészségügyi ágazat költségvetésének részeltekbe menő formájának leküldése. Azt látom, hogy a 2019-es évhez kell viszonyítani az aktuális számokat. És tudomásom szerint, ahhoz az évhez képest már a költségvetés elfogadásának pillanatában több forrás állt az egészségügy rendelkezésére. A költségvetés majd az igények szerint kiegészíthető, de soha nem elég az egészségügyben a pénz.

Amikor egy családorvosnak mindössze havi bruttó 17-18 ezer lejből kell a rendelőjét működtetnie, akkor érthető, hogy milyen nehéz helyzetben van az egészségügy. Azok után, hogy a kórházi rendszerben 2020-ban felére csökkent az ellátott betegek száma, a megreformálás hiánya, ami az elmúlt öt-nyolc év alatt nem történt meg, súlyosan rányomja a bélyegét az egészségügy költségvetésére. És ennek köszönhetően is kevés pénz marad az amúgy európai uniós szinten nagyon alacsony hazai bruttó össztermékből számított egészségügyi finanszírozásra.

Nemrég a Sanitas szakszervezet sztrájkőrséggel tiltakozott a minisztérium költségvetés-csökkenése miatt. Ezek szerint ők is félreértettek valamit?

A kórházi rendszerben 2017–2018 folyamán rendkívül magas fizetésemeléseket tudtunk eszközölni, amit az RMDSZ is támogatott. A családorvosi rendszert 49 százalékos finanszírozásnövekedésben részesítettük, azonban ez még mindig nem elég, hiszen rendkívül alacsony a családorvosok finanszírozása. Emellett a kórházi ellátásban, a nem egészségügyi szakemberként dolgozók fizetése is elmarad az igényektől.

Ott igenis jogosnak tartom a fizetések támogatását, ilyen és ehhez hasonló módon egyéni elbírálással próbálunk felsorakozni a szakszervezetek igényei mellett. Azt is hiszem azonban, hogy egészségügyi szakpolitikusokként, a betegeket támogató pártként cserébe elvárásaink is lehetnek: nagyobb kedvességgel forduljanak a beteghez, vagy a hálapénz lassú, fokozatos, vagy miért ne, a szakszervezetekkel egyezetett gyorsabb visszaszorítása bontakozzon ki.

Fontos lenne továbbá, hogy a kórházak mellett minden járóbeteg-rendelőben dolgozó kolléga jelentést készítsen az egészségügyi igazgatóságnak az ellátott patológiákról, hiszen a betegségek alapján országos szinten elemezhető adatbázist lehetne összeállítani. A magánrendelőkből nem biztos, hogy az egészségügyi patológiás, morbiditási adatok bekerülnek a megyei egészségügyi igazgatóságok adatbázisába. És ha nem ismerjük, hogy milyen betegségek növekedésével állunk szemben, akkor az egészségügyi szakpolitikai döntéseket is nagyon nehéz meghozni.

Kórházi orvosként belülről is látja a rendszer problémáit. Melyek a romániai egészségügy legnagyobb gondjai?

Nagyon nehéz egyetlen problémát kiemelni, hiszen az összes fontos, vannak, akiknek a kórházi ellátás a legnagyobb gond, hiszen ők a kórházhoz fordulnak a betegségükkel. Van, akinek a családorvosi rendszer, mert krónikus betegként nap mint nap ott tapasztalja meg a rendszer hiányosságait. Vagy éppen a járóbeteg-rendelő szintjén.

Az egészségügy egyik legnagyobb gondja, hogy információs aszimmetria áll fenn. Nehezen érti a beteg, hogy mi történik vele, amikor bekerül a kórházba, át kell adnia magát, ha fogalmazhatok így, a kezelőorvosa szaktudásának, az ő emberségére, a szakdolgozók hozzáállására kell bíznia magát. Hogy mit kellene megreformálni? A politikus egyszerű válaszként csak azt tudja mondani, hogy mindent. De ha belemennénk a részletekbe, akkor világossá válna mindenki számára, hogy ez rettentő nagy kihívás. Az egészségügyi minisztériumban a tevékenység körülbelül 50-60 százaléka nem a tervezéssel, stratégiai fejlesztéssel, reformokkal telik, hanem a nap mint nap, egyik óráról a másikra megjelenő, szó szerint is érthető, de átvitt értelemben vett tűzoltással.

Közegészségügyi szempontból az idei év is nagy kihívást jelent, az oltási kampány hatékony lebonyolításán múlik a járvány leküzdése. Az adatok szerint Románia lakosságarányosan meglepően jól áll ezen a téren. Önt meglepték-e a jó adatok?

Nagyon helyesnek tartom a román hatóságok intézkedéseit, és amikor ezt megfogalmaztam magamban, még nem voltam államtitkár. Elismerésre méltó, hogy az uniós közös stratégiaalkotás keretében amint szert tettek az oltóanyagokra, azonnal elkezdték beoltani a populációt, és rendelkezésre bocsátották a speciális kommunikációs csoport által működtetett online felületet. Azt láttuk az elmúlt időszakban, hogy az első 200 ezer oltásnak – hogy egy standard viszonyítási számot vegyünk alapul – körülbelül 70 százalékát az egyéni programálások tették ki. Tehát az emberek fel voltak készülve és várták az oltóanyagok megjelenését. Tíz százalékát tették ki az első öt napban a családorvosok által indítványozott előjegyzések, és körülbelül 20 százalékát azok, amelyek a speciális intézmények szintjéről jöttek. Ez azért fontos, mert a romániai közegészségügyi hatóságok jól ítélték meg, hogy a viszonylagos oltóanyaghiány, ami az első hét után alakult ki, a társadalom szintjén a vakcinák elfogadását eredményezi, és ezzel megnyertek egy kommunikációs csatát, ami különben nagymértékben akadályozhatta volna az egészségügyi minisztérium, a hatóságok és az egész lakosság számára oly fontos szeptember végi, 8-9 millió ember átoltását célzó intézkedéseket.

Hogy ez megvalósítható lesz-e a mostani ütemezés szerint? Valószínű, nem a romániai hatóságoktól, hanem az oltóanyag-szolgáltatóktól függ majd. A mostani arányok alapján Románia el fogja érni az ehhez közeli átoltási arányt, aminek két eredménye lesz. Egyrészt most, tavasszal a kockázati betegek, vagyis az idősek és a krónikus betegek, kórházi alkalmazottak, remélhetőleg mielőbb a tanügyi alkalmazottak is, és más intézmények munkatársai is be lesznek oltva. Másrészt a kórházakról eltűnik az eddig tapasztalt nyomás, hiszen a közelgő harmadik hullám nem lesz olyan meredeken emelkedő, mint a második hullám volt. Ezáltal a kórházak visszatérhetnek a normális betegellátáshoz, és biztosítják ezáltal a gazdaság újraindítását vagy a gazdasági programok további működését még egy harmadik hullám esetében is.

És ha minden jól megy, akkor az oltási program immunmértékű fejlesztésével szeptemberben a negyedik hullám olyan mértékben elhanyagolható lehet, hogy a sajtóban 80-90 százalékban már az egészségügyi rendszer többi dolgáról fogunk hallani, és a hírek mindössze tíz százalékát teszik ki a Coviddal kapcsolatos információk.