Vasárnaptól piros listára kerül Magyarország, szigorodnak a belépés feltételei Romániába

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) csütörtökön frissítette a koronavírus-fertőzés szempontjából kockázatosnak minősített országok és régiók listáját, amelyen a súlyos besorolású piros lajstromba került többek között Magyarország is.

A nagylaki országúti határátkelőhely a román–magyar határ Arad megyei szakaszán | Fotó: politiadefrontiera.roEnnek értelmében a román hatóságok – néhány kivétellel – csak azoknak adnak mentesítést a határátkelőhelyeken a karantén-kötelezettség alól, akik megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét adagját (vagy az egykomponensű Janssen-vakcinát), és legalább 10 nap eltelt az immunizálás óta. Felmentést ad a betegségen való átesés hitelt érdemlő igazolása is (legkevesebb 14, legtöbb 180 napnak kell eltelnie a felépüléstől). Ezek igazolására az úgynevezett Covid-igazolványt kell felmutatni.

Fontos tudni, hogy a Magyarországon használatos, az Európai Unió által nem elismert Sinopharm- vagy Szputnyik-vakcinákat is elfogadják a román hatóságok.

Magyarországon kívül sárga besorolásból a súlyosabb kategóriába került még Csehország, Dánia, Izland, Luxemburg, a Maldív- és a Kajmán-szigetek. Sárga listás lett (pirosból) az Amerikai Egyesült Államok, valamint Saint Kitts és Nevis, illetve (zöldből) Lengyelország, Norvégia, San Marino és Andorra. A legenyhébb, zöld besorolást kapta Izrael, Kuba, Costa Rica, Guyana, a Bahama-szigetek, Grenada, Saint Martin, Antigua és Barbuda és az Amerikai Virgin-szigetek.

A piros listás országokból érkező külföldi állampolgárok a 72 óránál nem régebbi koronavírus-teszttel legfeljebb csak 72 órát tartózkodhatnak Romániában karantén nélkül. A román állampolgárok teszttel nem válthatják ki a karantént.

A korlátozások nem vonatkoznak a 12 évnél fiatalabbakra (akik még nem kaphatnak oltást), illetve a határ menti ingázó munkavállalókra.

Románia az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által szolgáltatott október 18–31. közötti adatait vette alapul. Sárga listára kerülnek azok az országok, amelyekben 1,5 és 3 ezrelék közötti volt a fertőzési arány, 3 ezrelék felett piros listásnak számítanak. Magyarországon 3,9 ezrelék volt, de Romániában ennek majdnem háromszorosa (9,7 ezrelék).

Magyarország más besorolást használ, így a Romániából Magyarországra utazók számára semmilyen korlátozás nincs érvényben – írta közösségi oldalán Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Vörös Zónába kerül Magyarország 2021. november 7-től (vasárnap, 00:01 perctől)! MAGYARORSZÁG IRÁNYÁBA továbbra sincs...

Közzétette: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár – 2021. november 5., péntek

A november 7-től, vasárnaptól érvényes lista teljes egészében ide kattintva böngészhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?