Vasárnap kiderül, hogy ki lesz az új kormány miniszterelnöke

Az európai elköteleződésű koalíció csak a Cotroceni-palotában tartott vasárnapi konzultációk után nevesíti a miniszterelnök-jelöltjét - jelentette ki szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője, Lucian Romaşcanu.

A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy szerinte Marcel Ciolacu jelenlegi kormányfő megérdemli a tisztsége megőrzését. Emlékeztetett arra, hogy kormányra kerülésekor a PSD rendszerint a pártelnököt javasolja a miniszterelnöki posztra.A kormány székhelye, a Victoria-palota | Fotó: Wikipedia

Kérdésre válaszolva Romaşcanu lehetségesnek nevezte, hogy az új kormányban ne legyenek miniszterelnök-helyettesek. A közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztásáról kijelentette, hogy erről az új kormánynak kellene intézkednie. “De én remélem, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe” – idézi a politikust az Agerpres.

A PSD szóvivője elismerte, hogy egy kidolgozás alatt álló sürgősségi kormányrendelet tervezetébe belekerült a bérek és a nyugdíjak befagyasztása. Hangsúlyozta azonban, hogy ez még csak egy vázlat, a rendelet előírásai a költségvetési számok függvényében a jogszabály elfogadásáig még változhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?