Várandós párját és kiskorú gyermekeit bántalmazta egy férfi élőben a TikTok-on
A 42 éves férfi vizsgálati fogsága került.
Harmincéves várandós párját és három kiskorú gyermekét bántalmazta a héten egy Brassó megyei férfi.

A helyi ügyészség pénteki közleménye szerint az eset szerda délután történt, egy nagysinki (Cincu) lakásban. A 42 éves férfi berúgott, majd megütötte hastájékon a láthatóan várandós nőt. A haját húzta, tenyérrel, ököllel bántalmazta, ráadásul még meg is fenyegette, egy vas bozótvágó kést emelve a 30 éves nő torkához.
A részeg férfi a gyermekeit sem kímélte. Tizennégyéves lányát felpofozta, és a hajától fogva ráncigálta. Megütötte 8 és 9 éves fiait is, akiknek több napig tartó orvosi kezelést igénylő sérüléseket okozott.
A bántalmazás egy részét élőben közvetítette a TikTok-on, így azok közül akik látták, többen is értesítették a hatóságokat a 112-es segélyhívón, aggódva a nő és a gyermekek jövője miatt – számolt be a News.ro.
A hatóságok őrizetbe vették, majd előzetesen letartóztatták a férfit, akinek többek között családon belüli erőszak bűncselekménye, fenyegetés és a közrend megsértése miatt kell felelnie.
Ha ön vagy valaki a környezetében családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatja a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.
Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.
Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.
CSAK SAJÁT


