Oltásparancsnok: „amit most elvetünk, azt fogjuk később learatni”

Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora úgy reagált kedden arra a hírre, hogy a parlament nem tárgyalja sürgősségi eljárásban a zöldigazolvány törvénytervezetét, hogy 'amit most elvetünk, azt fogjuk később learatni'.

Fotó: AgerpresA katonaorvost arra reagáltatták az újságírók, hogy a képviselőház házbizottsága leszavazta az USR arra vonatkozó kérelmét, hogy a zöldigazolvány tervezetét sürgősségi eljárásban vitassa meg a parlament és szavazzon róla. "Ha elutasították a sürgősségi eljárást, ebből én azt értem, hogy nincs sürgősségi helyzet a járvány terén, és azt hiszem, hogy amit most elvetünk, azt fogjuk később learatni" - fogalmazott Gheorghiţă, hozzátéve, neki orvosként az a véleménye, hogy az oltakozási kedv növelése még a korlátozásoknál is fontosabb, mert csak széleskörű átoltottsággal lehet hosszú távon lecsökkenteni a lakosság receptivitását a fertőzésre.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint a képviselőház házbizottságában a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői elutasították az USR arra vonatkozó javaslatát, hogy a parlament sürgősségi eljárásban tárgyalja a zöldigazolványról szóló törvénytervezetet. Az USR emlékeztet, hogy ez azon a napon történt, amikor rekordot döntött a Covid-19 okozta halálesetek száma (közel 600 esetet jelentettek), és amikor a PNL "hivatalosította a PSD-vel való együttműködését" azáltal, hogy azt a Sorin Grindeanut helyezte az ügyvivő képviselőházi elnöki székbe, aki 2017-ben aláírta a százezrek felháborodását kiváltó 13-as kormányrendeletet. Ionuţ Moşteanu, az USR szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője cinikusnak nevezte a döntést, amelyet szerinte az "új többség" hozott meg.

A közlemény szerint a képviselőház vezetősége egyúttal arról is döntött, hogy a zöldigazolványról szóló törvénytervezetet hat különböző szakbizottság vitassa meg, a közös vélemény megfogalmazásának határideje pedig november 19. Ezzel "gyakorlatilag eltemették a zöldigazolványt" - vélekedett Oana Ţoiu, az USR képviselője.

Az USR október 29-én kérte, Olaszország, Spanyolország, Portugália és Dánia példájára hivatkozva, hogy a parlament sürgősségi eljárásban vitassa meg a zöldigazolványra vonatkozó törvényt. A párt álláspontja szerint a járvány visszaszorítását szolgáló intézkedések nem korlátozzák a felelős állampolgárok szabadságát, ellenkezőleg, a biztonságos körülmények közötti munkavégzés kereteit teremtik meg, és normális mederbe terelik a gazdasági és az egészségügyi rendszert.

Több mint 682 ezer személy foglalt időpontot az oltás beadására

Mintegy 18 ezer személyt oltottak be a hétvégén a 'Maraton az életért' elnevezésű bukaresti akció során - közölte kedden az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke. Sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă elmondta, a múlt hétvégén további 14 megyében szerveztek hasonló akciókat, amelyeken összesen több mint 34 ezren kapták meg a vakcinát.

A katonaorvos beszámolt arról, hogy egyre több vidéki polgármester igényli mobil oltóegységek kiszállását a településükre. Eddig nyolc megye 42 vidéki településén több mint 2900 személynek adták be az oltást mobil egységek, és további 89 ilyen akció várható 22 más megyében.

Valeriu Gheorghiţă tájékoztatása szerint eddig több mint 884 ezren kapták meg a vakcina harmadik adagját. Több mint 60 százalékuk 65 év fölötti vagy krónikus betegségben szenvedő személy, mintegy 17 százalékuk az egészségügyben vagy a szociális gondozás területén, 5,5 százalékuk pedig a tanügyben dolgozik.

A CNCAV elnöke beszámolt arról is, hogy a jelenlegi adatok szerint az online oltásplatformon több mint 682 ezer személy foglalt időpontot az oltás első, második vagy harmadik adagjának beadására. A legtöbben - több mint 650 ezren - a Pfizer vakcináját fogják megkapni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?