Vádat emeltek a szépségszalont működtető, építkezéssel is foglalkozó rendőr ellen

Az autópálya rendőrség egyik tisztje ellen vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a beosztásával összeférhetetlen üzleti tevékenységekért. A vád szerint nagy összegeket szerzett egy szépségszalon működtetéséből és építési munkákból.

Azzal is vádolják, hogy egy ügyvédnek nem nyilvános információkat adott át a rendőrség adatbázisából.

George Cristian Mirică, az autópálya-rendőrség tisztje a vádlott, akit a beosztásával összeférhetetlen pénzügyi műveletek elkövetése miatt állítanak bíróság elé, ugyanakkor felbujtóként vádolják a számítógépes rendszerhez való jogellenes, folyamatos formában történő illegális hozzáférés bűncselekményében és nem nyilvános információk kiszolgáltatásának bűncselekményében, idézi a DNA hétfői közleményét az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: DNA Facebook oldala

Ugyanebben az ügyben a bukaresti ügyvédi kamara egyik ügyvédje ellen is vádat emelnek.
A DNA azt állítja, hogy 2023 márciusa és 2024 júniusa között George Cristian Mirică valójában egy kereskedelmi társaságot vezetett – szépségszalont működtetett és építkezéssel is foglalkozott – ezáltal a hivatalával összeférhetetlen pénzügyi tranzakciókat hajtott végre.
A tevékenységek honlapokon és a közösségi médiában is hirdette, és ő tárgyalt az árakról a potenciális ügyfelekkel. A szépségszalonban végzett munkájával párhuzamosan a rendőr négy szerződést kötött épületépítési munkák elvégzésére, amelyeket 2023 júliusa és 2024 júniusa között részben vagy egészben el is végzett.

A kereskedelmi tevékenységgel több mint 260 000 lej jövedelmet valósított meg, ezt elkobozzák.
Ugyanebben az időszakban Mirică a vele együtt perbe fogott ügyvéd kérésére rábírta kollégáit, hogy szerezzenek információkat neki a rendőrség adatbázisából. Az ügyészek elrendelték George Cristian Mirică összes ingó és ingatlan vagyonának lefoglalását, 662 000 lej értékben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?