Utcára vonulnak a lottótársaság alkalmazottai – attól tartanak, csökkenni fog a fizetésük

A román lottótársaság alkalmazottait képviselő szakszervezet négy napon keresztül, március 5-8. közötti időszakban naponta 10:00 és 12:00 óra között szervez tiltakozó megmozdulást a pénzügyminisztérium előtt, mert meglátásuk szerint indokolatlanul késik a memorandum elfogadása, amely kizárja a lottótársaságot a 296/2023-as törvény rendelkezései alól.

A szakszervezet elutasítja az alkalmazottak jogainak törvény általi csorbítását, és bejelentette, hogy minden jogi eszközt, beleértve az általános sztrájkot is, be fog vetni ezek védelmében.Fotó: Agerpres

„A szakszervezet minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy a lottótársaságot mentesítsék a 296/2023-as törvény rendelkezései alól, amely csökkenti az alkalmazottak kollektív munkaszerződésben megtárgyalt és megállapított jogokat. A törvény alapján az étkezési utalványok és üdülési csekkek kiegészítő adóztatása következtében az alkalmazottak jövedelme több mint 10 százalékkal csökken. Az infláció bérekre gyakorolt hatásával együtt ez a nettó reáljövedelem mintegy 20 százalékos csökkenését eredményezi. Közben a lottótársaság alkalmazottainak többsége az országos minimálbérhez közeli fizetést kap" – idézi a szakszervezet sajtóközleményét az Agerpres hírügynökség.

Az idézett forrás szerint a szakszervezet a 296/2023-as törvény megjelenése óta számos alkalommal fordult a vállalat vezetőségéhez, a gazdasági minisztériumhoz, a pénzügyminisztériumhoz, sőt Marcel Ciolacu miniszterelnökhöz is, de konkrét választ nem kaptak. Radu Oprea gazdasági miniszter közölte ugyan, hogy „a vállalat átszervezése, amely 2024. április 1-jén lép hatályba, nem csorbítja az alkalmazottaknak a hatályos kollektív munkaszerződésben foglalt jogait". Ennek azonban minden információ ellentmond, szögezi le az érdekvédelmi szervezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?