Újabb légiriasztás Románia területén – felküldték a vadászgépeket

A védelmi minisztérium bejelentette, hogy a hadsereg radarrendszerei szombaton hajnalban ismét egy kisebb légi célpontot észleltek a Fekete-tenger partjainál, a Tulcea megyei Szentgyörgytől mintegy 45 kilométerre keletre.

Az objektum 04:00 óra körül lépett be Románia légterébe Gura Portiței térségében. A hadsereg négy vadászgépet küldött fel. A repülőgépek egyetlen ponton sem kerültek vizuális kapcsolatban a célponttal, a radarjel pedig Cogealac városától délre, 04:30 óra körül elveszett – tette hozzá a védelmi minisztérium (MApN).Illusztráció: Wikipédia

Az elmúlt három napban ez a második ilyen incidens.

„Október 19-én, szombaton, hajnali 2.30 körül a román hadsereg radarfelügyeleti rendszere egy kisebb légi célpontot jelzett a Fekete-tenger partjainál, a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől mintegy 45 kilométerre keletre. Mivel az észlelt célpont Románia államhatára felé haladt, az eljárásoknak megfelelően aktiválták a NATO vezette kibővített légiőrség harci szolgálatának struktúráit” – áll a védelmi minisztérium szombati közleményében.

A MApN azt is közölte, hogy a spanyol légierő két F-18-as vadászgépét egymás után küldték fel a Mihail Kogălniceanu 57-es légibázisról, a román légierő két F-16-osát pedig a Borcea 86-os légibázisról. A légi riasztást 05.10 óra körül megszüntették, és a vadászgépek visszatértek a bázisra. „Az ekkor rendelkezésre álló adatok alapján nem volt arra utaló jel, hogy valószínűsíthetően becsapódási zóna lenne az ország területén. A Honvédelmi Minisztérium erői szombat reggeltől kereséseket végeznek a térségben. A MApN valós időben tájékoztatta a szövetséges struktúrákat a helyzetről, és folyamatos kapcsolatban marad velük” – közölte a védelmi ,inisztérium.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?