Új szabályok lépnek életbe a zilahi sétálóutcában és környékén

Szigorúbb és egyértelműbb szabályok vonatkoznának a jövőben a zilahi Unirii utca, vagyis a városközponti sétálóutca gépjárműforgalmára. Az új szabályozás részletesen meghatározza, kik és milyen időpontokban hajthatnak be a sétálóutcába, ugyanakkor a parkolás továbbra is tilos marad.

A szabályzat értelmében a gyalogosövezetbe gépkocsival behajtani tilos. Kivételt képeznek azok a lakók, illetve jogi személyek, akiknek ingatlanjai kizárólag a sétálóutca felől közelíthetők meg.Új szabályok lépnek életbe az utcában | Fotó: Kulcsár Mária

A magánszemélyekhez tartozó ingatlanok esetében a behajtás hétfőtől vasárnapig, naponta két időszakban lenne engedélyezett: éjfél és reggel 7 óra között, illetve 8.15 és 10.30 között. Ugyanezek az idősávok vonatkoznának azokra a jogi személyekre is, akiknek nincs más, a gyalogosövezeten kívüli megközelítési lehetőségük. Ide tartozhatnak például az üzletek áruellátását végző járművek, az intézményekhez közlekedő gépkocsik, illetve a banki értékszállítást végző járművek.

Fazakas Miklós alpolgármester szerint a szabályozás egyik célja, hogy egyértelműen elkülönítsék azokat az eseteket, amikor a behajtás valóban indokolt, azoktól az esetektől, amikor a járművek jelenléte már a gyalogosforgalmat zavarja. Kivételes helyzetekben, az előírt időpontokon kívül engedélyezhető a behajtás, ehhez azonban a helyi rendőrség jóváhagyására lesz szükség.

Öt kilométeres sebességhatár

A gyalogosövezetbe engedéllyel behajtó járművek esetében szigorú közlekedési szabályokat határoznának meg. A legnagyobb megengedett sebesség mindössze 5 kilométer/óra lenne. A járművezetőknek minden esetben elsőbbséget kell biztosítaniuk a gyalogosoknak, és nem akadályozhatják a gyalogosforgalmat. Ha szükséges, a gépkocsivezetőnek meg kell állnia annak érdekében, hogy a gyalogosok biztonságosan elhaladhassanak.

Fontos változás, hogy a behajtási engedély nem jelent parkolási lehetőséget. A gyalogosövezetben továbbra sem lehet gépkocsival várakozni vagy parkolni öt percnél hosszabb ideig.

A Ramada Hotel vendégeire külön szabályok vonatkoznának

Külön rendelkezés vonatkozik a Ramada Hotel vendégeire. Az ő járműveik a meghatározott időintervallumokon kívül is behajthatnak a gyalogosövezetbe, de csak az erre kijelölt útvonalon. A gépkocsiknak a Porolissum parkoló környékén elhelyezett korlátokkal kijelölt útvonalat kell követniük a szálloda saját parkolójáig. Emellett természetesen be kell tartaniuk az előírt sebesség- és súlykorlátozásokat.

A szálloda esetében más szabályok érvényesek | Fotó: Kulcsár Mária

A gyalogosövezethez tartozó, kizárólag onnan megközelíthető és saját parkolóval rendelkező közintézmények szintén külön elbírálásban részesülhetnek. Az intézmény nevére bejegyzett járművek számára éves, ingyenes behajtási engedélyt, úgynevezett PLT-t lehet kibocsátani. Ehhez azonban az intézménynek igazolnia kell, hogy valóban a gyalogosövezet lakója vagy érintett intézménye, illetve azt, hogy saját területén parkolóhellyel rendelkezik.

A szabályozás a gyalogosok biztonságát szolgálná

A tervezett rendelkezések hátterében nemcsak a gépjárműforgalom rendezésének igénye áll. Az elmúlt napokban két olyan incidens történt a zilahi sétálóutcában, amelyben kiskorúak és elektromos rollerek voltak érintettek. Az esetek ráirányították a figyelmet arra, hogy a gyalogosövezetben a különböző közlekedők együttélése egyre több feszültséget okoz. A szabályozás ugyan elsősorban a gépjárművek behajtását rendezi, a városvezetés az elektromos rollerek és kerékpárok közlekedésének kérdésére is megoldást keres úgy, hogy a gyalogosövezet valóban a gyalogosok számára biztonságos, nyugodt közterület legyen.

Fazakas Miklós alpolgármester hangsúlyozta: a szabályok betartása minden közlekedő közös felelőssége, a vitás helyzeteket pedig nem önbíráskodással, hanem a hatóságok bevonásával kell rendezni. Az új gépjármű-hozzáférési szabályzat jelenleg döntéshozatali átláthatósági eljárásban van. Elfogadása után pontosabb keretek közé kerülhet a zilahi gyalogosövezet használata, miközben az alapelv változatlan marad: a sétálóutca elsősorban a gyalogosoké.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?