Új javaslatot tett a PSD az energiapiac szabályozására

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az energiapiac „egyszerű és méltányos” szabályozására tett javaslatot, amelynek lényege, hogy senki sem fog magasabb árat fizetni, a kiszolgáltatott fogyasztók számlái pedig alacsonyabbak lesznek – hangsúlyozta keddi közleményében a nagyobbik kormánypárt.

A PSD vezetői megjegyezték: a pártnak a villamosenergia-árak szabályozására vonatkozó javaslata többletelőnyöket biztosítana elsősorban a kiszolgáltatott fogyasztók és a román gazdaság számára, ugyanakkor lehetővé tenné, hogy Románia felhasználjon 2,2 milliárd eurót az energiaszámlák kompenzálására. Az összeg az Európai Unió 2014–2020-as időszakra szóló kohéziós alapjából származna, és a PSD szerint egy ilyen mechanizmus bevezetésének hiányában felhasználatlan maradna, Románia „végleg elveszítené” ezt a pénzt.

„Ellentétben azzal, amit a Nemzeti Liberális Párt egyes képviselői állítanak – akik nem értették meg pontosan a PSD által javasolt mechanizmust –, nem nőnének a kompenzált árak azon fogyasztók esetében, akik takarékoskodnak az energiával és nem haladják meg a sávhatárt” – fogalmaztak a közleményben.A javaslat értelmében drágább lenne az áram | Fotó: Agerpres/EPA

Az alakulat képviselői hozzátették, javaslatuk nem szüntetné meg ezeket a sávhatárokat, sőt a kiszolgáltatott fogyasztókat többletelőnyökhöz juttatná. „A többi fogyasztó esetében, beleértve az ipari fogyasztókat is, a villamos energia ára nem haladná meg a törvény által szabályozott maximális szintet, amely sokkal alacsonyabb lenne a román energiapiacon jelenleg alkalmazott spekulatív értékeknél, ezek felét tennék ki” – magyarázták.

A PSD közleményében hangsúlyozza, azt követően terjesztették a koalíciós partnerek elé az energiapiac szabályozására vonatkozó javaslatukat, hogy a Virgil Popescu energiaügyi miniszterhez intézett felhívásaik „válasz nélkül maradtak”. Kiszivárgott információk szerint a PSD a jelenlegi 0,68 és 0,80 lejes maximált árat 1,2–1,3 lejben szabályozná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?