Új bölcsődét avattak Kisbácsban – A bölcsődeépítési program 48-ik épületét adták át
Új bölcsődét avattak a Kolozsvár melletti Kisbács községben pénteken. Negyven kisgyermeket várnak ősztől az új intézménybe. Ez a 48-ik bölcsőde, amely a fejlesztési minisztérium Szent Anna országos bölcsődeépítési programja által, az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében valósult meg, és mintegy 11 millió lejes beruházásról van szó. Cseke Attila fejlesztési miniszter az átadáson elmondta, Kolozs megyében összesen tíz új bölcsőde épül a minisztérium programján keresztül, ebből négyet adtak át, és várhatóan idén tavasszal Kolozsváron avatnak egy új, a kisbácsinál nagyobb bölcsődét. A kisbácsi bölcsőde működtetésére húszfős személyzet alkalmazását hagyják jóvá, mondta el a miniszter.
Négy, tízfős bölcsődei csoportnak tud helyet adni a Kolozs megyei Kisbács Vénusz utcai új bölcsődéje, amelyet pénteken avattak fel ünnepélyesen Cseke Attila fejlesztési miniszter, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a helyi és megyei elöljárók, valamint helyi óvodások részvételével.

Az épület bemutatásakor Cseke Attila miniszter elmondta: három részre osztható az épület, a bejárat mellett irodák és orvosi szoba kap helyet, a középső részen vannak a gyereknek kialakított szobák és minden csoportnak külön illemhelyek, a játszószobákat két-két csoport számára tervezték, valamint kinti játszótereket is kialakíottak. Az épület hátulsó részén kap helyet a gépház, a konyha és a mosodai részleg, ahol az előírások szerint felszerelt konyha áll rendelkezésre, valamint egy másik részen mosó, szárító és vasaló részleg csúcsminőségű, ipari felszereléssel, nem a háztartásban használatos gépekkel – sorolta a miniszter.

„Amikor a bölcsődeépítési programot elindítottuk, a statisztikai adatok szerint Románia az utolsó helyen volt a bölcsődei helyek számát illetően az Európa Unióban, ugyanakkor láttuk a demográfiai csökkenést és demográfiai kihívást, amellyel küszködnek közösségeink. Másfelől egy másfajta perspektívát akartunk létrehozni a helyi közösségeknek, a fiataloknak gyerekvállalás támogatása szempontjából. Létrehoztuk ezt a kormányzati programot, amelyben 242 bölcsődét építünk. Kisbácsban a negyvenyolcadikat fejeztük be” – számolt be Cseke Attila. Mint mondta, Kolozs megyében összesen tíz új bölcsőde szerepel a programban több mint 600 hellyel, és egyet épít a kolozsvári polgármesteri hivatal.

A tízből négy a helyreállítási terv keretében épül, a többi állami költségvetésből, tette hozzá a miniszter. Korábban Aranyosgyéresen, Szamosújváron és Désen adtak át új épületeket, és idén tavasszal egy kolozsvári bölcsőde épültetét avatják, mondta el Cseke.
Húszfős személyzetet kap a bölcsőde
„Modern infrastruktúrát építünk, az állásokat biztosítjuk a működéshez, és biztosítjuk a finanszírozási költségeket is. Ez egy elejétől végig átgondolt kormányzati program, amelyet a fejlesztési minisztériumban 2021 óta kigondoltunk, és most jönnek az eredmények” – értékelte Cseke. Mint kifejtette, már a 2021-22-es tanévtől a kormány az oktatási minisztériumon keresztül finanszírozza a működési költségeket: az alkalmazottak bérezését és a fenntartást, ugyanakkor a megszorítások ellenére állásokat biztosítanak.

„2025-re és 2026-ra törvényi szinten előírtuk, hogy a bölcsődeprogram kivételt képez az általános szabály alól, hogy nem lehet új állásokat létrehozni a közigazgatásban. A fejlesztési ás az oktatási minisztérium javaslatára a kormány Kisbács esetében húsz állást fog jóvá hagyni, hogy ennek a bölcsődének a működtetése lehetséges legyen” – mondta el Cseke Attila.
Hozzátette, a program folytatódik, jövő héten Konstanca megyében, utána Moldva északi részén, majd Hunyad megyében, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Temes és Krassó-Szörény megyében adnak át, számos bölcsőde áll építés alatt, a többi pedig tervezési fázisban van.
Kelemen: a kormány közberuházásokkal segíti a közösségeket
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök gratulált Kisbács önkormányzatának, hogy „volt víziójuk és bátorságunk belevágni egy ilyen beruházásba”, és azt kívánta, hogy „a bölcsőde mindig legyen tele gyerekekkel, és mindig túljelentkezés legyen, hogy ha szükség akkor megépítsünk újabb bölcsődéket”.

Beszédében elmondta, 2020-ban abból a felismerésből indultak ki, hogy „a romániai demográfiai trendek borzasztóak a románoknak és a magyaroknak egyaránt”, és ha így folytatódik az elvándorlás, az alacsony natalitás, akkor 2050-re akár 15 millió alá csökkenhet a lakosság, ami minden közösséget nehéz helyzetbe hoz. „Ezért olyan közpolitikát tartottunk szükségesnek, amely lassítja, megállítja, akár megfordítja ezt a folyamatot” – mutatott rá. Mint mondta, ezért gondolkodtak abban, hogy lehetőséget kell teremteni a kis ás nagy településeken, hogy a fiatalok vállaljanak gyereket: „ehhez szükség van bölcsődékre, óvodákra, iskolákra”. Mint kiemelte, Cseke Attila ragaszkodott ahhoz, hogy a program bekerüljön a kormányprogramba. Elmondta, volt ellenállás: egyesek szerint az állam nem kell építsen bölcsődét. „Mi azt mondtuk, ez egy rossz álláspont. A helyes álláspont az, hogy a közberuházásokon keresztül kell biztosítani a közösségeknek, a családoknak, a bölcsődei hálózatot is” – érvelt.
Kitért arra is, „nehéz időszakon megyünk keresztül, hisz 2024-ben olyan kormánya volt Romániának, amely 10%-os deficitet költségvetési deficitet hagyott hátra, nem találtunk más megoldást, sajnos, és ezért elnézést kell kérnünk, hogy megemelte a kormánya az illetékeket és az adókat, ezt nem jó kedvünkbe tettük”. Hozzátette, szándékaik szerint a helyzet változni fog a költségvetési egyensúly helyreállítását követően.

Úgy vélte, ilyen nehéz helyzetben, amikor nagy nyomás alatt van a lakosság, a kormány közberuházásokkal tudja segíteni a közösségeket. „Olyan közberuházásokat indít el, amelyek a helyi közösségek életét kiszámíthatóvá teszik, tervezhetővé teszik a jövőt. Ez a (bölcsődeépítési – szerk. megj.) program is ezek közé tartozik. Ehhez nekünk a költségvetési forrásokat biztosítani kell, ezt fogjuk tenni, és ezért fogunk dolgozni” – ígérte. Ugyanakkor az emberek türelmét és megértését kérte, és ígérte, partnerek lesznek minden olyan kezdeményezésben, amely a kormányzaton múlik.
Lesz külön magyar csoport
Balázs János polgármester az avatáson elmondta, nagy segítség a bölcsőde azoknak a családoknak, akiknek egyébként a városba kellene ingázniuk a kisgyermekükkel, és arra bátorította a szülőket éljenek az új lehetőséggel. A Maszolnak elmondta, négy tízfős csoport fér az új épületben, és ősztől kezdi meg működését az új intézmény. „Mivel nincs nagyon sok férőhely, arra összpontosítunk, hogy elsősorban a 2 és 3 év közötti gyerekeknek biztosítsunk helyet, mivel ez az a periódus, amikor az édesanyja vissza kell térjen dolgozni. A jövőre nézve igyekszünk bővíteni” – mondta Balázs János. Kérdésünkre hozzátette, lesz külön magyar és román csoport is.
CSAK SAJÁT