Úgy tűnik, letettek a kormánypártok a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről

A képviselőház szociáldemokrata párti (PSD) elnöke szerint már késő lenne elfogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt.

Marcel Ciolacu a parlamentben nyilatkozik | Fotó: AgerpresParlamenti sajtónyilatkozatában Marcel Ciolacu kérdésre válaszolva elmondta: a koalíció vezetőinek legutóbbi ülésén nem esett szó a koronavírus elleni védettséget bizonyító Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről, ám úgy véli, hogy elkésett lenne a törvény elfogadása. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy jómaga soha nem támogatta az igazolvány kötelezővé tételét a munkahelyeken.

A szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét, Florin Cîţut szintén kérdezték szerdán az újságírók a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről. A politikus azt nyilatkozta: egyetlen tervezet van erről a parlamentben, az a jogszabály, amit ő maga nyújtott be korábban. Hozzátette, a házbizottság ülésének napirendjén más tervezet nem szerepelt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?