Tüntettek a rákbetegek – Naponta 153 ezren halnak meg daganatos betegségben

Az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt tüntetett csütörtökön a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének mintegy harminc tagja az országos rákellenes terv gyakorlatba ültetését követelve. Mint írtuk, a minisztériumot is beperelik a rákbetegek számára létfontosságú terv késleltetése miatt.

A csütörtöki tüntetésen a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének elnöke, Cezar Irimia rámutatott: egy európai statisztika szerint Romániában naponta 153 ember hal meg valamilyen daganatos betegségben, köztük gyermekek is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint tavaly hozzávetőlegesen 180 ezer rákbeteget kezeltek Romániában, a megfigyelés alatt álló páciensek száma pedig 150 ezerre tehető.

Fotó forrása: Pexels

Irimia szerint „kínszenvedéssé” vált a daganatos betegek élete, miután Alexandru Rafila egészségügyi miniszter „úgy döntött”, hogy nem lépteti életbe a tavaly novemberben elfogadott új országos rákellenes tervet. „A miniszter úr a törvény fölött állónak érzi magát, megsérti az alkotmányt, mégsem történik semmi, nyugodtan sétálgat hol külföldön, hol az országban”– fogalmazott a szövetség elnöke. Hozzátette, következő lépésként a nemzetközi sajtót és az európai országok romániai nagykövetségeit is tájékoztatni fogják a rákos betegeket ért jogsértésekről, és perbe fogják a minisztériumot.

A rákbetegek egyesületeit tömörítő szövetség elnöke kijelentette, hogy az országos rákellenes terv a jelenlegi formájában „nagyon jó”, az Európai Unió is elfogadta, Alexandru Rafila mégsem hajlandó végrehajtani. „Ezért tiltakozunk mi ma itt. Remélem, hogy a döntéshozók lépni fognak” – tette hozzá a csütörtöki tiltakozó akción Cezar Irimia. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?