Tüntetnek a lottótársaság alkalmazottai – attól tartanak, csökken a fizetésük

Tüntetést tart kedden 10 és 12 óra között a pénzügyminisztérium épülete előtt a Román Lottótársaság Országos Szakszervezete, mert a kormány nem teljesítette azt a követelésüket, hogy a vállalat alkalmazottai mentesüljenek a bérüket csökkentő 2023/296-os törvény előírásai alól – tájékoztat az Agerpres.

A szakszervezet keddi közleménye szerint ezen a héten csütörtökig minden nap kétórás tiltakozást szerveznek a minisztériumnál, és készen állnak általános sztrájkot hirdetni, ha nem rendeződnek a kéréseik.

Emlékeztettek arra, hogy a 2023/296-os törvény előírásai, illetve az étkezési és a vakációs utalványok megadóztatása miatt több mint 10 százalékkal csökkent a lottótársaság alkalmazottainak jövedelme. Az infláció miatt a bérük további 10 százalékot veszített a reálértékéből, így a nettó fizetésük voltaképpen több mint 20 százalékkal csökkent – részletezték a közleményben.

Fotó: Agerpres

Felidézték: a szakszervezet a 2023/296-as törvény hatályba lépése után kérte, hogy az alkalmazottak mentesüljenek a jogszabály előírásai alól, de a pénzügyminisztertől, a gazdasági minisztertől és Marcel Ciolacu kormányfőtől sem kaptak választ. Radu Oprea gazdasági miniszter mindössze annyit ígért, hogy a lottótársaság április elsejei átszervezése után az alkalmazottak bére változatlan marad.

A szakszervezet azonban nem hivatalos forrásokból úgy tudja, hogy a lottótársaság idei költségvetésének tervezete az étkezési és az üdülési csekkek értékének 50 százalékos csökkentését írja elő. Ilyen körülmények között a vállalat szakszervezete a tiltakozás összes törvényes formájával – beleértve az általános sztrájkot – kész megvédeni az alkalmazottak jogait – olvasható a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?