Túl vagyunk a megszorító intézkedések többségén?
Nicuşor Dan államelnök kedden kijelentette, hogy a kormány meghozta már a legtöbb olyan deficitcsökkentő intézkedést, amelyek lehetővé teszik az Európai Bizottsággal szemben vállalt 2025-2026-os hiánycélok megközelítését.
Az államelnök kedd este az Euronewsnak nyilatkozva az ország gazdasági helyzetéről és a fellendülés lehetőségeiről beszélt. Elmondta, az OECD-hez való csatlakozás, amely lehetséges, hogy már jövő nyáron megtörténik, „garanciát fog jelenteni a román gazdaság egésze számára, és meghívást a külföldi befektetők számára, hogy Romániába jöjjenek”.
Hozzátette, hogy 2027-ben megkezdődhet a gáz kitermelése a Fekete-tengerből, és 2028-ra elkészülhet egy autópálya, amely összekötné a konstancai kikötőt az ország nyugati részével és a Fekete-tengert Nyugat-Európával. „Nagyon nagy potenciállal rendelkezünk a műszaki területen, és különösen az informatika területén. Az elkövetkező évek gazdasági stratégiáiban pontosan azokat a területeket kell fejlesztenünk, amelyekben potenciállal rendelkezünk, és ahol a román magánszféra egészséges, és fejlődhet, ha kiszámítható adó- és pénzügyi környezetet biztosítanak számára” – fogalmazott az elnök.
Hangsúlyozta, az állam kénytelen volt most meghozni a deficitcsökkentő intézkedéseket, amelyek negatívan érintették a lakosságot és az üzleti szférát, de ha 2026-ban sikerül 6 százalék alá csökkenteni a GDP-arányos költségvetési hiányt, akkor lehetőség lesz tárgyalni a magánszektorral a következő évek adórendszeréről a kiszámíthatóság biztosítása érdekében.
Kapcsolódó
Nicuşor Dan arról is beszélt, hogy a koalíciós pártok egyes tagjai egymást, koalíciós partnereiket támadják, és megjegyezte, „talán nem lenne rossz, ha ezek a nyers megnyilvánulások visszafogottabbak lennének, mert ezeket a pártokat a helyzet együttműködésre kényszeríti'”. Az Euronews România hírportálnak nyilatkozó államelnököt a kormánykoalíció pártjai közötti véleménykülönbségekről kérdezték.
Az Agerpres beszámolója szerint az elnök azt mondta, ő az eredményeket nézi, azt, hogy a koalíció milyen intézkedéseket fogadott el. Elmondta: valóban lát bíráskodó, vádaskodó megnyilvánulásokat a koalíciós pártok között, de nem a vezetők részéről, hanem a párttagok részéről, és ez még érthetők is, mivel ezek a pártok nagyon különböznek egymástól és évekig szemben álltak egymással.
„Azonban véleményem szerint azok közül, akik nagyon agresszívek a koalíció többi pártjával szemben, sokan megfeledkeznek a jelen helyzetről, vagy leragadtak azokban az időkben, amikor a PSD-nek 40, a PNL-nek 30, az USR-nek pedig 20 százalékos volt a támogatottsága. Ma már nem tartunk ott. (...) Olyan helyzetben vagyunk, ahol ezek a pártok együttesen körülbelül 55, talán 60 százalékos támogatottságot értek el” – mondta Dan. Hozzátette: „nem lenne rossz azonban, ha ezek a nyers megnyilvánulások visszafogottabbak lennének, figyelembe véve, hogy ezeket a pártokat a jelen helyzet együttműködésre kényszeríti”.
A teljes interjút itt láthatják:
CSAK SAJÁT