Tragédia: megkéseltek egy húszéves lányt és annak anyját – A lány meghalt
Egy 37 éves nőt és 20 éves lányát megkéseltek az otthonuk udvarán. A fiatal lány belehalt a sérüléseibe, anyját pedig kórházba szállították. A támadó a lány volt barátja, aki a tette után elmenekült, de Bákó megyében elfogták, és a rendőrség őrizetbe vette.
A Neamţ Megyei Rendőr-főfelügyelőség tájékoztatása szerint kedden körülbelül 12.30-kor egy nő értesítette őket, hogy Spiridoneşti településen, a saját udvarukon tartózkodtak, amikor őt és 20 éves lányát egy 23 éves fiatal késsel megszúrta, majd elmenekült.
„A helyszínre a Neamţ Megyei Mentőszolgálat egyik egysége érkezett ki, és megállapította a fiatal lány halálát. Édesanyját egy egészségügyi intézménybe szállították. A helyszínen nyomozócsoportok dolgoztak, amelyeket a Neamţ Megyei Ügyészség kriminológusa irányított” – közölte a rendőrség, idézi a News.ro. A támadót Bákó megyében fogták el, és őrizetbe vették.
CSAK SAJÁT