Továbbra is vezető halál Romániában a szív- és érrendszeri betegség

Az élveszületések és halálozások számának különbségéből adódó természetes népességfogyás 6581 fő volt májusban, szemben a tavalyi ötödik hónapban jegyzett 9026-tal – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

A hivatalos statisztikák szerint 2022 májusában 14 226 gyermek született Romániában, 3110-zel több, mint egy hónappal korábban. Ugyanakkor az idei ötödik hónapban 20 807 halálesetet jegyeztek, ami 1348-cal kevesebb az áprilisban regisztráltnál. Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 81 volt, nyolccal több, mint egy hónappal korábban.

Illusztráció: Adobe Stock

Idén januárban előző év decemberéhez képest nőtt a halálozások száma, 2021 januárjához viszonyítva azonban csökkent. Februárban mind az előző hónaphoz, mind az egy évvel korábbihoz mérten növekedést jegyeztek, majd a március-májusi időszakban csökkenő tendencia figyelhető meg mind az előző havi, mind az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva – jegyezte meg az INS.

Az összes haláleset kétharmada a 70 éven felüliek körében következett be, ebből 8541 haláleset (41 százalék) a 80 éven felüliek, 5187 haláleset (24,9 százalék) pedig a 70–79 évesek körében; 3974 halálesetet (19,1 százalék) a 60–69 évesek korosztályában jegyeztek. A legkevesebb haláleset a 0–4 évesek (105), a 20–29 évesek (74) és az 5–19 évesek (59) korcsoportjában történt.

A legfőbb halálokok a következők voltak: a keringési rendszer betegségei (11 440 haláleset, az összes halálozás 55 százaléka); daganatos betegségek (3859, 18,5 százalék); légzőszervi betegségek (1757, 8,4 százalék).

Az INS szerint idén májusban 11 101 pár kötött házasságot, 4321-gyel több, mint áprilisban. A válások száma 128-cal 1931-re csökkent.

A természetes fogyás idén májusban 6581 fő, tavaly májusban 9026 fő volt. Az élveszületések száma 1062-vel alacsonyabb volt idén májusban, mint tavaly, míg az elhalálozásoké 3507-tel volt kisebb.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?