FRISSÍTVE – Tovább nő az új fertőzéses esetek száma

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 1668 új koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak Romániában – közölte péntek délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Negyedik napja folyamatosan nő az újonnan diagnosztizáltak száma.

A jelzett időszakban 35 220 teszt eredményét dolgozták fel. Az új fertőzöttek közül 129-en újrafertőződött betegek.

Így már 1 808 891-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 11 341-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Eddig 1 738 999 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

Az igazolt új esetek mellett 132 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

 

Ugyanakkor csütörtök 10 és péntek 10 óra között 38 halálesetet vettek nyilvántartása mint a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozást, de ezek közül egy korábban következett be. Harmincan közülük oltatlanok voltak, 37-nek más betegsége is volt. A nyolc beoltott elhunyt 60 és 69 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyien más betegségben is szenvedtek.

Ezzel 58 752-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg 2322 személyt kezelnek kórházban, közülük 399 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 53 kiskorú van, és közülük hetet ápolnak az intenzív osztályon.

A Kolozs megyei Járavize az egyetlen település az országban, ahol meghaladja a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma, itt 6,48 ezrelékes fertőzöttségi rátát jegyeznek. Magas a mutató a következő településeken is:

  • Selénd (Arad) – 5,74‰
  • Újfazekasvarsánd (Arad) – 5,49‰
  • Bosoród (Hunyad) – 4,85‰
  • Tichileşti (Brăila) – 4,78‰
  • Vargyas (Kovászna) – 4,62‰

Az elmúlt 24 órában Bukarestből és Kolozs megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet, a legkevesebb új megbetegedést Gorj, Călăraşi, Tulcea, Teleorman és Giurgiu megyében jegyezték. A fővárosban 0,67 ezrelékes a fertőzöttségi ráta, enyhén nőtt csütörtökhöz képest.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?