Tonnaszámra lopták a szenet és a gabonát a konstancai kikötőben álló tehervonatokból

Huszonkét személyt állítottak bíróság elé folytatólagosan elkövetett lopás miatt, miután tavaly mintegy négy hónap alatt több mint 77 tonna gabonát és szenet loptak el a konstancai kikötőben álló tehervonatok vagonjaiból.

Közülük négy személy házi őrizetben, öt hatósági felügyelet alatt van. A konstancai bírósági ügyészség hétfői közleménye szerint három vádlott 2023 júliusa és októbere között szinte naponta loptak gabonát és szenet a konstancai kikötőben álló vasúti kocsikból, feltörve a vámpecséteket. Az árut zsákokba csomagolták, és elrejtették bizonyos vagonokban egészen addig, amíg ki tudták vinni a kikötőből, idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.Fotó: Konstanca kikötő Facebook oldalaA három tolvajt a kikötőben működő egyik cég alkalmazottja segítette, értesítette őket a gabonát és szenet szállító tehervonatok érkezéséről. Két nő is cinkostársuk volt, az ő szerepük volt biztosítani a terepet, és szólni a rendőrök esetleges érkezéséről.

A kikötő területéről kivitt, gabonával és szénnel teli zsákokat két másik vádlott udvarán helyezték el, akiknek háza a vasút közelében volt. Ezt követően az árut eladták, két tettestárs feladata volt kiszállítani autóval a gabonát és szenet a vevőknek.

Az állandó vevők közül 13-at azonosítottak a nyomozók. Ellenük is büntetőeljárást indítottak, mivel a nyomozás során kiderült, tudomásuk volt róla, hogy az áru lopott.

Az említett időszakban a vádlottak több mint 77.000 kilogramm gabonát és szenet loptak el a vasúti kocsikból, a fuvarozó cégeknek okozott kár meghaladja a 121.000 lejt – tájékoztattak az ügyészek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?