Több tízezren írták alá: Tiltsák ki az elektronikus cigarettát zárt nyilvános helyekről!

A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.

A petíció társkezdeményezője, a MediCOOL televíziós műsort szerkesztő Mihail Pautov orvos az eseményen kijelentette, hogy az egészségügyi miniszternek kötelessége fellépni az ügyben. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezők addig folytatják a kampányt, amíg a döntéshozók nem módosítják a jelenlegi jogszabályt, idézi a civil szervezet közleményét az Agerpres hírügynökség.

Az elektromos cigaretták több száz különféle mérgező, gyulladás- és rákkeltő anyagot tartalmaznak | Fotó: Declic/Facebook

A jelenleg hatályos törvény tiltja a hagyományos dohányzást a zárt légterű nyilvános helyeken, az elektromos cigarettákét, a vape eszközökét és a hevített dohánytermékekét azonban nem, emiatt a petíció kezdeményezői szerint a jogszabály módosításra szorul.

Antoniu Bumb, a Declic kampányfelelőse szerint több mint 60 ezer állampolgár kéri a minisztert a törvény módosítására, ami szerinte a dohányzás fogalmának kiterjesztésével egyszerűen megoldható.

Mihail Pautov korábban elmondta, hogy az elektromos cigaretták, a vape eszközök és a hevített dohánytermékek több száz különféle mérgező, gyulladás- és rákkeltő anyagot tartalmaznak, amelyek a zárt légterű nyilvános helyeken tartózkodó, passzív dohányzókra is károsak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?