Több száz háromszéki gyereket hagytak itthon a külföldön dolgozó szülők

Több mint 630 háromszéki gyermeknek legalább egyik szülője külföldön dolgozik. Több mint 50 olyan kiskorú van Kovászna megyében, akiknek mindkét szülője külföldön van – derül ki Kovászna megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság adataiból.

Eszerint a külföldön dolgozó és gyereküket itthon hagyó családok fele, szám szerint 318 gyerek sepsiszentgyörgyi. Emellett sok kézdivásárhelyi, baróti, szentléleki, kovásznai, bodzafordulói, zágoni, zabolai, nagypataki és berecki szülő dolgozik külföldön és hagyták rokonokra gyerekeiket.

Illusztráció: Pexels

A magára hagyott gyermekek közül 43-an negyedfokú rokonok gondozásában vannak, ketten különleges védelmi intézkedés alatt állnak, hét kiskorút pedig hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el – közölte a háromszéki gyermekvédelmi igazgatóság a helyi önkormányzatok által jelentett adatok alapján.

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy bár a szülők a jobb élet reményében vállalnak külföldi munkát, ám a haza küldött pénz nem kárpótolja a szülői szeretet hiányát, ezért sok érintett gyermek elszigetelődik, bizonytalanná válik és depresszió alakul ki nála. Sok esetben a szülői támogatás és bátorítás hiánya miatt az iskolai teljesítményük is romlik és a helyzetüket ismerő társaik zaklatásának célpontjává válnak. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?