Több romániai nyaralt idén Bulgáriában, Görögországban és Törökországban, mint tavaly

A vártnál nagyobb volt a 2022-es nyári szezonban a romániaiak utazási kedve, többen nyaraltak idén idehaza, Bulgáriában, Görögországban és Törökországban, mint 2021-ben és 2019-ben – számolt be szombati sajtótájékoztatóján egy bukaresti turisztikai ügynökség vezetője.

Lucian Bădîrcea elmondta, hogy ebben az évben a leglátványosabban a görögországi utazások száma nőtt meg, mintegy kétszerese volt a tavalyinak, ami szerinte a járványügyi korlátozások eltörlésével magyarázható.

Tájékoztatása szerint idén új trend alakult ki a romániai turisták körében, akik inkább 4 vagy akár 5 csillagos szállodákat foglaltak Romániában és Bulgáriában egyaránt, de a drágulások miatt a foglalások időtartama csökkent a korábbi évekhez képest. Hozzátette, hogy mindenütt emelkedtek a vendéglátói árak az energia drágulása és az ukrajnai háború miatt.

Fotó: Agerpres/EPA

Lucian Bădîrcea állítás szerint annak ellenére, hogy idén a szállodák 15–20 százalékkal drágítottak, a bevételük növekedése nem tudott lépést tartani a közüzemi költségek növekedésével.

Arra a kérdésre, hogy mivel lehetne vonzóbbá tenni a hazai tengerpartot a romániai turisták számára, Lucian Bădîrcea így válaszolt: „Egy jobb reklámmal, vagy legalábbis azzal, hogy megszűnnek a negatív reklámok bizonyos televíziós csatornáknál”.

Az utazási iroda vezetője elmondta, hogy szerinte a bulgáriaihoz mérhető a román tengerparton a turisztikai szolgáltatások minősége. „Ha összehasonlítunk egy all-inclusive szolgáltatásokat nyújtó 4 csillagos romániai szállodát egy hasonló bulgáriai hotellel, akkor azt mondhatom, hogy Románia előnyben van” – jelentette ki. Hozzátette, hogy szerinte a román tengerpart az olcsó szállodák terén marad alul a szomszédos országgal szemben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?