Több mint kétezer kisgyereket várnak előkészítő osztályba Háromszéken

Háromszéken 2141 helyre várják az előkészítő osztályos diákok beiratkozását. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint a következő tanévben 976 helyet hirdettek meg magyar tannyelven, 52 hagyományos osztályban, két művészeti, két Step by step- és egy Waldorf-típusú osztályban.

Archív felvétel | A szerző felvételeHáromszéken csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen vannak kijelölve iskolakörzetek, illetve 60 kis, falusi iskolában a gyerekhiány miatt előre láthatóan több mint 250 magyar kisdiák összevont osztályban kezdi az előkészítő osztályt.     

Május 18-ig zajlik a beiratkozás az előkészítő osztályokba, a szülők azokat a gyerekeket írathatják be, akik idén szeptember 1. és december 31. között töltik be a hatodik életévüket, vagy akik augusztus 31. után töltik be a hatodik életévüket, de az óvoda kiállította számukra az iskolaérettséget bizonyító igazolást.

A szülők a helyszínen, abban a tanintézetben, ahová szeretnék íratni gyereküket vagy online is kitölthetik a beiratkozási ívet, ám ez utóbbi esetben is fel kell majd keressék személyesen az iskolát, hogy aláírásukkal hitelesítsék az online elküldött dokumentumot – hívja fel a figyelmet a tanfelügyelőség. Hozzáteszik: a szülők bármelyik iskolába beírathatják gyereküket, ám a lakcímük szerinti, körzeti iskolába veszik fel a gyereket automatikusan, míg a körzeten kívüli iskolába csak abban az ebben juthatnak be, ha marad szabad hely az iskola által megszabott szelekciós kritériumoknak megfelelően.

A sepsiszentgyörgyi vagy kézdivásárhelyi körzeti iskolákban május 19. és 22. között egy informatikai program segítségével történik meg a gyerekek osztályokba való elhelyezése, majd azt követően bírálják el a betöltetlen helyekre benyújtott kéréseket. A Kovászna megyei beiskolázási tervet, a szükséges dokumentumokat és a beiratkozás folyamatáról szóló eligazítást elolvashatják a háromszéki tanfelügyelőség honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?