Több mint félmillió lej jut sport-, közösségi- és kulturális programokra Szilágy megyében
A Szilágy Megyei Tanács elfogadta a sport-, ifjúsági és rekreációs célú nonprofit programok idei támogatási listáját. A 2026-os pályázati kiírás keretében összesen 530 ezer lej vissza nem térítendő támogatás jut a megye civil szervezeteinek, egyesületeinek és egyházi közösségeinek. A támogatott programok között számos olyan kezdeményezés található, amely a magyar közösségek kulturális, sport- és ifjúsági életét gazdagítja.
A döntés kapcsán Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke hangsúlyozta: a megyei önkormányzat számára fontos, hogy a támogatások ne csupán nagyvárosi eseményeket segítsenek, hanem a kisebb települések közösségi életét is erősítsék.
„A civil szervezetek, egyesületek és egyházi közösségek olyan rendezvényeket szerveznek, amelyek összehozzák az embereket, lehetőséget teremtenek a gyermekek és fiatalok számára a sportolásra, a közösségi élményekre, valamint hozzájárulnak hagyományaink megőrzéséhez. Örömteli, hogy az idei támogatási listán is számos magyar közösség programja szerepel, hiszen ezek a rendezvények identitásunkat és összetartozásunkat erősítik” – fogalmazott az alelnök.
Hozzátette: a megyei tanács célja, hogy minden térség részesüljön a fejlesztési és közösségi lehetőségekből, ezért olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek hosszú távon értéket teremtenek a helyi közösségek számára.
A támogatási programnak köszönhetően az idén ismét több tucat sportverseny, családi nap, ifjúsági tábor, hagyományőrző rendezvény és közösségi esemény valósulhat meg Szilágy megye településein, erősítve a helyi közösségek összetartozását és a civil szervezetek szerepvállalását.
A magyar kulturális életet is erősíti a megyei tanács
A Szilágy Megyei Tanács jóváhagyta a kulturális, színházi tevékenységekre kiírt 2026-os pályázati program támogatási listáját. A döntés értelmében két szervezet részesül vissza nem térítendő finanszírozásban, összesen 70 ezer lej értékben, amely hozzájárul a megye kulturális életének gazdagításához és a színházi kezdeményezések megvalósításához.
A támogatott projektek között kiemelt helyet foglal el az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szilágy megyei szervezetének kezdeményezése. A szervezet 20 ezer lejes finanszírozásban részesül, amelyet színházi és kulturális programok megvalósítására fordíthat. A határozat kapcsán Szilágyi Róbert István hangsúlyozta: a kultúra támogatása legalább olyan fontos feladata a megyei önkormányzatnak, mint az infrastruktúra fejlesztése vagy a közszolgáltatások működtetése.
„A színház művészeti élményt nyújt, ugyanakkor közösséget épít. Fontosnak tartjuk, hogy Szilágy megyében olyan kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek közelebb hozzák a kultúrát a lakossághoz, megszólítják a fiatalokat és hozzájárulnak közösségeink identitásának erősítéséhez. Külön öröm számunkra, hogy a támogatott projektek között a magyar kulturális élet meghatározó szereplője, az EMKE is helyet kapott” – fogalmazott az alelnök, hozzátéve, a megyei önkormányzat hosszú távon partner kíván lenni azoknak a civil szervezeteknek és kulturális közösségeknek a munkájában, amelyek értékteremtő programokat valósítanak meg Szilágy megyében.
A 2026-os támogatási program ismét bizonyítja, hogy a megyei önkormányzat fontos partnerként tekint a kulturális élet szereplőire. A támogatások révén olyan színházi kezdeményezések valósulhatnak meg, amelyek gazdagítják a megye kulturális kínálatát, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a színház minél szélesebb közönséghez jusson el.
CSAK SAJÁT
