FRISSÍTVE – Több mint kétszerese az előző napinak az új fertőzöttek száma kedden

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 3900 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában, ez több mint kétszerese a hétfői adatnak, amikor 1756 pozitív esetet jelentettek – közölte kedd délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A járvány megjelenése óta sosem terjedt ilyen gyorsan a fertőzés az országban, mint az elmúlt egy-másfél hétben. Az is igaz, hogy míg hétfő reggelre alig 30 ezer teszt eredményét dolgozták fel, kedd délelőtt már több mint 63 ezer elvégzett teszt alapján készítették a jelentést.

A pozitív esetek közül egyébként 186-an újrafertőződött betegek. Az új esetekkel 1 816 956-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 11 745-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Eddig 1 745 012 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

Az igazolt új esetek mellett 414 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

Mindemellett 52 halálesetet írtak a koronavírus-fertőzés számlájára, ezek közül 5 korábban következett be. Az 52 áldozat közül 40-en oltatlanok voltak, 49-nek más betegsége is volt. A tizenkét beoltott elhunyt 40 és 49 év közötti volt, mindannyiuknak volt társbetegsége.

Ezzel 58 866-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Jelenleg 2593 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük 390-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 79 kiskorú van, és közülük hetet ápolnak az intenzív osztályon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Továbbra is az Arad megyei Selénd a legfertőzöttebb település. A Béli-hegység dombságainál lévő községben meghaladja a 9-et az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma.

A következő településeken magas a mutató:

  • Selénd (Arad) – 9,21‰
  • Poarta Albă (Constanţa) – 8,71‰
  • Lászlóvára (Krassó-Szörény) – 6,55‰
  • Járavize (Kolozs) – 5,4‰
  • Révkolostor (Kolozs) – 4,97‰

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (677), valamint Suceava és Konstanca megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb megbetegedést Gorj, Călăraşi és Giurgiu megyében regisztrálták. A fővárosban 0,9 ezrelékes a fertőzöttségi ráta, ismét nőtt az előző naphoz képest.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?