Több mint 2,5 millió lejt igényeltek jogtalanul az ukrajnai menekültek elszállásolása címén

Az ukrajnai menekültek ellátására nyújtott állami támogatások illetéktelen megszerzésével kapcsolatos ügyben vizsgálódtak a Máramaros megyei hatóságok, amelyek csütörtökön több mint száz helyszínen tartottak házkutatásokat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) reggeli tájékoztatása szerint az ügyben a Máramaros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának munkatársai Kolozs, Szatmár, Beszterce-Naszód, Szilágy és Maros megyei kollégáikkal közösen végezték el a házkutatásokat egy ügyész irányításával. Az akcióban a Máramaros megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya és a korrupcióellenes szolgálat is részt vett.Az orosz–ukrán háború elől menekülők hátán sok haszonleső meggazdagodott | Archív felvétel/MTI

Összesen 117 házkutatást végeznek és három személyt állítottak elő.

Az ügyben köztisztviselőket és további 102 személyt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul részesültek összesen 2 657 650 lej állami támogatásban, amelyet ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére igényeltek. A gyanú szerint ugyanezek a személyek idén januárban több hasonló kifizetési kérelmet nyújtottak be az érintett önkormányzathoz, amelyek révén 9 765 070 lejhez jutottak volna hozzá a költségvetési tartalékalapból, az összeget azonban visszatartották a számlákon, a kifizetést elhalasztották – derül ki a rendőrségi közleményből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?