Több mint 2 milliárd euró értékben érkezett kérés az épületfelújítási támogatásra
A fejlesztési minisztérium helyreállítási alapból finanszírozott épületfelújítási támogatására 2,34 milliárd euró értékben érkezett kérés a második pályázati kiírás első óráiban – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter. A tárcavezető elmondta: a központi hatóságok és a helyi önkormányzatok 1503 finanszírozási kérést iktattak tömbházfelújítási és középületfelújítási beruházásokra.
„A minisztérium épületfelújítási programja sikeresnek bizonyult, hiszen már a kiírás első óráiban több mint 2 milliárd euróra érkezett pályázat. Ezt azt jelenti, hogy a kiírás feltételei világosak voltak, az önkormányzatok jól előkészített pályázati csomagokat állítottak össze” – nyilatkozta Cseke Attila.
Mint ismert, a fejlesztési minisztérium hétfőn reggel 10 órakor indította el az épületfelújítási programjának második pályázati szakaszát. 985 405 000 eurót pályázhattak meg a központi hatóságok és a helyi önkormányzatok, amiből energiatakarékossá és földrengésbiztossá tehetik a tömbházakat és a közintézmények épületeit. A kéréseket október 23-ig lehet benyújtani a minisztérium honlapján, a pályázatokat pedig év végéig bírálja el a szaktárca.
CSAK SAJÁT