Több mint 11 ezer a zöld rendszámmal közlekedő autó van Romániában

Összesen 7811 nulla kibocsátású járművet helyeztek forgalomba Romániában az idei első félévben – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.

A közlemény szerint ebben az időszakban 4884 gépkocsinak bocsátottak ki zöld rendszámot, így a zöld rendszámmal közlekedő autók száma az országban jelenleg meghaladja a 11 ezret.

Fotó forrása: a Belügyminisztérium Facebook-oldala

A forgalomba helyezett környezetkímélő járművek száma stagnált az első félévben az előző hat hónaphoz képest, amikor 7873 nulla kibocsátású járművet regisztráltak. Jelenleg több mint 33 ezer elektromos és mintegy 154 ezer hibrid meghajtású autó közlekedik a romániai utakon – számolt be a minisztérium.

A tárca emlékeztett, hogy a zöld rendszámokat tavaly júniustól vezették be Romániában azzal a céllal, hogy biztosítsák a környezetkímélő járművek láthatóságát a közúti forgalomban, illetve ösztönözzék a az ilyen típusú gépkocsik piaci bevezetését.

A minisztérium közölte azt is, hogy a már forgalomba íratott autók tulajdonosai is kérhetnek zöld rendszámot a https://dgpci.mai.gov.ro/drpciv-booking/ online platformon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?