Több millió lejt szánnak a brassói repülőtér takarítására

A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér működtetője két évre szóló keretmegállapodást kíván kötni a repülőtéren végzett takarítási szolgáltatások biztosítására.

A szolgáltatások becsült költsége 2.179.818,96 lej áfa nélkül és 2.593.984,56 lej áfával. A takarító cégeknek a pályázatra való jelentkezéshez 10.899 lej értékű garanciát kell benyújtaniuk, és igazolniuk kell, hogy a szerződésben foglaltakkal azonos jellegű és összetettségű szolgáltatásokat már nyújtottak és sikeresen elvégeztek, számol be a BizBrasov. Ugyanakkor a repülőtér vállalja, hogy a kétéves időszak alatt negyedévente további szerződéseket köt, a legtöbb 1.08 millió lej értékben, áfa nélkül.Illusztráció: Pexels A pályázatot elnyerő cégnek a későbbi szerződés értékének 5 százalékát kitevő teljesítési garanciát kell letétbe helyeznie.

Az épület, amelyben a repülőtéri terminál működik, 11.780 négyzetméter alapterületű (pince, földszint, első emelet), amelyhez hozzáadódik egy 510 négyzetméteres, az épületen kívüli nyitott és fedett teraszokat magába foglaló terület. Ezek mellett a takarítóvállalat feladata lesz a többi melléképület rendben tartása is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?