Több ezer tonna Kindert vontak vissza, a gyárigazgató szerint nem hanyagság, hanem üzemzavar történt

Összesen több mint háromezer tonna Kinder terméket vontak vissza a piacról, miután áprilisban számos szalmonellás megbetegedés történt Európában, a lépésnek több tízmillió eurós pénzügyi hatása lesz – közölte a Ferrero cég franciaországi igazgatója a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.

„Vizsgálataink szerint a fertőzést feltehetően egy vajtartály szűrője okozta a belgiumi arloni üzemben, és fertőzött nyersanyagoktól, vagy emberektől származik” – mondta Nicolas Neykov, aki először szólalt meg a botrány kitörése óta, és elnézést kért a történtekért. Európában több száz gyerek betegedett meg, Franciaországban 81-en, közülük huszonkettőt kórházban ápoltak, miután ettek a szalmonella baktérium által fertőzött a Ferrero olasz konszern Kinder márkájú termékéből.

Az ügy áprilisban pattant ki, de a bélfertőzést okozó baktériumot már december 15-én felfedezték az Arlonban működő gyárban, ahol valamennyi visszavont csokoládé termék (Kinder meglepetés, Schoko-bon, minitojás) készült – írta a Le Parisien. Az igazgató szerint nem hanyagság, hanem üzemzavar történt.

A Ferrero bejelentette, hogy a jövőben az üzemekben végzett ellenőrzések 50 százalékát külső hitelesített laboratóriumra bízzák, egyebek mellett a cég normadiai székhelyű francia üzemében. Korábban a vizsgálatok száz százalékát a Ferrero végezte. A Ferrero szerint a botrány miatt 40 százalékkal csökkent a cég forgalma húsvétkor, a kár több tízmillió euró. A piacról visszahívott háromezer tonna terméket – több millió árucikket – megsemmisítették.

Nicolas Neykov szerint a botrány következtében világszerte van mit módosítani a nagy élelmiszeripari konszerneknél. „Vannak javaslataim. Remélem, hogy mielőbb találkozom a fogyasztói szervezetekkel és az új kormánnyal. Vannak dolgok, amelyeken változtatni kell, hogy ez soha többé ne forduljon elő” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?