Több csendőrre lenne szükség, nagy a személyzethiány

A Román Csendőrfőfelügyelőség 22 százalékos létszámhiánnyal küzd – jelentette ki egy szombati sajtóeseményen az intézmény közrendvédelmi igazgatóságának vezetője.

Leontin Mitu dandártábornok elmondta, nem azt állítja, hogy a csendőrség nem tudja maradéktalanul ellátni a feladatát, de az utóbbi években folyamatosan nőtt személyzethiány. Hozzátette, hogy az a jelenség az egész belügyminisztériumot érinti, de intézkednek arról, hogy ez a probléma idén részben megoldódjon.Fotó: Román Csendőrfőfelügyelőség Facebook oldala Az elmúlt három évben évente átlagban 2000 csendőr hagyta el az intézményt, ami azért is aggasztó, mert a 2024-es év nagyon nehéznek ígérkezik a várható kihívások szempontjából, idézi a dandártábornokot az Agerpres hírügynökség. Közölte: a csendőrség optimális működéséhez szükséges 28.000 állásból 22.000 van betöltve, miközben az elmúlt években csökkent az szakirányú képzésekre jelentkezők száma is.

Mindezek ellenére – tette hozzá – a csendőrség közrendvédelmi igazgatósága 2023-ban 35.169 bevetést hajtott végre, ami 35 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A dandártábornok beszámolt arról is, hogy a csendőrség költségvetése lehetővé tette a szükséges felszerelések egy részének megvásárlását, de 2024-ben is folytatódnak az anyag- és eszközbeszerzések. A beszerzendő felszerelések között a szúrásbiztos és a golyóálló mellényeket, a golyóálló sisakokat, a teleszkópos gumibotokat és a lőszereket említette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?