FRISSÍTVE – Tizenkétezer fölé emelkedett az új fertőzések száma

FRISSÍTVE: Az utóbbi 24 órában 12 069 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában – közölte hétfő délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az előző három napban folyamatosan csökkent az új esetek napi száma, ez a tendencia fordult meg hétfőn, de a különbség nem nagy a vasárnapi adathoz képest (102-vel több az új fertőzött).

A fenti eredmény csaknem 40 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán jött ki, és közülük 1530-an újrafertőződött betegeké.

Az új esetekkel 2 574 384-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 90 532-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. 2 135 049 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Az igazolt új esetek mellett 661 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A jelzett időszakban 75 halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírus-fertőzéssel, ezek közül 11 elhalálozás korábban következett be, de csak most vették nyilvántartásba.

74 áldozat más betegségekben is szenvedett, 64-en oltatlanok voltak. A 11 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek. Ezzel 61 676-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

10 938 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 352-vel többet, mint előző. Jelenleg 1155 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 798 kiskorú van, és közülük 21-et ápolnak az intenzíven.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (3682), valamint Brassó, Ilfov, Konstanca, Temes és Argeş megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebb új megfertőződést Hargita, Neamţ és Tulcea megyében jegyezték.

Bukarestben a fertőzöttségi ráta jelenleg 38,07 ezrelék, enyhén csökkent az előző napi 38,1 ezrelékhez képest. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Ilfov (27,14), Temes (26,92), Szeben (26,19) és Kolozs (25,32) megyében jegyzik.

Az ország 14 városában éri el vagy haladja meg a 30-at az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát (45,97 ezrelék) az Ilfov megyei Otopeni-ben jegyzik, de magas az arány Nagyszebenben (44,74), Bukarestben (38,07), Gyulafehérváron (36,57), Temesváron (34,21), Szamosújváron (32,93) és Piteşti-en (32,4) is.

Összesen 312 városban haladja meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató. A községek közül a Temes megyei Újszentesen a legmagasabb a mutató, 47,04 ezrelékes. Nagy a fertőzöttségi ráta a következő községekben is:

  • Gyüreg (Temes) – 42,92 ezrelék
  • Maroscsüged (Fehér) – 42,66 ezrelék
  • Újmosnica (Temes) – 42,23 ezrelék

Összesen 2430 községben haladja meg a fertőzöttségi ráta a 3 ezreléket.

Kapcsolódók

Kimaradt?