Tizenkét diákot buktatott meg a matektanárnő, elbocsátották

Kirúgták az iskolából azt az azugai matektanárnőt, akit azzal vádoltak, hogy szándékosan buktatott meg 12 nyolcadik osztályos diákot a képességfelmérők előtt.

A tanárnőt egy héttel ezelőtt elbocsátották. Az iskola igazgatónője megerősítette az igazgatótanács döntését a munkaszerződés felbontásáról.

Illusztráció: Adobe Stock

Június végén a szülők petíciót nyújtottak be, amelyet több száz tanuló – köztük volt diákok is – aláírtak. Ebben azzal vádolták a tanárnőt, hogy szándékosan buktatott meg 12 diákot, annak ellenére, hogy a tanév elején még jó jegyeket adott nekik.

Egy nappal azután, hogy az Edupedu.ro portál beszámolt a gimnáziumban végzett vizsgálatról, az iskola igazgatótanácsa úgy döntött, hogy a pedagógust a munkaszerződésének felbontásával szankcionálják.

Az igazgató nem volt hajlandó kommentálni a helyzetet, de elmondta, hogy a tanárnak joga van fellebbezni a döntés ellen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?