Tizedik alkalommal futott be a Boldogasszony Zarándokvonat Marosvásárhelyre

Az összetartozás jegyében, minden évben több százan várják az erdélyi állomásokon a csíksomlyói búcsúra tartó zarándokvonatot. Nem volt ez másképp idén sem. A csütörtök hajnalban Budapestről indult szerelvény, a Boldogasszony Zarándokvonat hagyományaihoz híven a marosvásárhelyi nagyállomáson is megállt egy 45 perces találkozásra.

Fotó: Kovács Mihály Levente Facebook-oldala

A Magyar Állami Vasúttársaság (MÁV) különvonatán közel 900 zarándok utazott Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson át egészen Csíkszeredáig. Az utasok között a Rákóczi Szövetség meghívására 300 középiskolás diák is útnak indult a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.

A marosvásárhelyi vonatállomásra közel egy óra késéssel futott be a szerelvény, ennek ellenére jelentős tömeg türelmesen és örömmel várta a zarándokvonat érkezését. A várakozás ideje alatt a mezőcsávási fúvószenekar tette a hangulatot ünnepélyessé.

Péter Arthur, marosvásárhelyi főesperes köszöntő beszédében rámutatott, az idei pünkösdi búcsú mottója egy 800 éves idézet, ami Assisi Szent Ferenc atyától származik, azaz „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” „Nagyvárad és Kolozsvár után Marosvásárhely is nagy szeretettel üdvözli a zarándokokat. Mindezt tesszük azért, hogy a magyar nemzet a csíksomlyói nyeregben találkozhasson nemzettestvéreivel és megfogadhassa ott a szent hegyen, hogy Isten népének közössége akar lenni” – mondta Péter Arthur.

Fotó: Kovács Mihály Levente Facebook-oldala

Marosvásárhely nevében Soós Zoltán polgármester köszöntötte a zarándokokat. „Isten hozta önöket Marosvásárhelyre, Székelyföld kapujába, egykori királyvárosunkba. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk Erdélybe a zarándokok. Megható, hogy együtt tudjuk ünnepelni ezt a fontos ünnepet, hogy együtt lehetünk Kárpát medence minden tájáról és együtt tudjuk képviselni a keresztény értékeket, amelyeket át tudunk adni a következő nemzedéknek. Ez legfontosabb örökségünk az elmúlt 1000 év Kárpát medencéjében” – fogalmazott a városvezető.

Fotó: Kovács Mihály Levente Facebook-oldala

Az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezet részéről Kovács Mihály Levente elnök köszöntötte a zarándokokat. „Hogy miért fontos egy ilyen találkozás? Emlékeztet arra, hogy egymáshoz tartozunk, hogy elválaszthat ugyan távolság, országhatár, s talán még a hétköznapi problémáink is, de egyazon nyelven imádkozunk, énekelünk, és mindannyian Isten gyermekei vagyunk felekezeti hovatartozástól függetlenül” – fogalmazta meg a jelenlét fontosságát Kovács Mihály Levente.

Fotó: Kovács Mihály Levente Facebook-oldala

A pihenőt követően a Boldogasszony Zarándokvonat tovább indult Csíkszereda irányába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?