Titkos droglaboratóriumot fedeztek fel egy máramarosi házban

A DIICOT jelentése szerint három ukrán és cseh állampolgárságú férfit, valamint egy szlovák állampolgárságú nőt vettek őrizetbe nagy kockázatú kábítószer-csempészet bűncselekményének elkövetése miatt – írja a News.ro. A Máramaros megyei Petrova községben béreltek egy házat, és két nap leforgása alatt nagy mennyiségű metamfetamint állítottak elő, majd el akarták hagyni a környéket a mintegy 1,6 kilogramm droggal.

A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség vasárnap elrendelte négy vádlott, három cseh és ukrán állampolgárságú férfi, valamint egy szlovák állampolgárságú nő őrizetbe vételét. Magas kockázatú kábítószer-kereskedelem miatt indítottak nyomozást ellenük.

Illusztráció: DIICOT

„A vizsgálatok során kiderült, hogy a vádlottak szeptember végén nagy kockázatú kábítószer előállítása érdekében Máramarosra utaztak, és megkezdték a metamfetamin gyártási folyamatához szükséges anyagok beszerzését, valamint mint egy olyan épületet béreltek ki, ahol titkos laboratóriumot lehetett működtetni” – áll a hivatalos közleményben.

A Máramaros megyei Petrova községben béreltek egy házat, ahová a berendezéseket, anyagokat szállították. A cseh és szlovák származású vádlottak a nagy kockázatú kábítószer (metamfetamin) előállításához szükséges ismeretekkel rendelkeztek, az ukrán származású vádlottak feladata pedig a hely őrzése volt.

A DIICOT szerint a vádlottak két nap leforgása alatt nagy mennyiségű metamfetamint állítottak elő, ezt követően szándékoztak elhagyni a területet a mintegy 1,6 kilogramm droggal, amelyet el akartak adni. Utazás közben kapták el őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?