Tisztújítást tartott Kézdiszentkereszten és Bélafalván is az RMDSZ

Tovább folytatja az RMDSZ háromszéki szervezete a tisztújításokat: legutóbb Kézdiszentkereszten és a hozzá tartozó Bélafalván is sor kerítettek erre.

Bodor László, Fejér László Ödön és Páll Endre | Facebook/Fejér László ÖdönA borvízéről híres Kézdiszentkereszten Páll Endre polgármestert választotta az RMDSZ Kézdiszentkereszti Községi Szervezete élére a tisztújító közgyűlésen jelen lévő 21 küldött. Az elöljáró munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti, ezen kívül elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, valamint megválasztották az egyeztető tanács, a fegyelmi és etikai bizottság tagjait. Pál-Varga Ilona, az RMDSZ Kézdiszentkereszti Nőszervezetének elnöke beszámolt éves tevékenységeikről, Páll Endre pedig az elmúlt négy esztendőt értékelte, megköszönve az eddigi munkát a helyi közösségnek. ,,Számos megvalósítást tudtunk véghez vinni: többek között felújítottuk községünk iskoláit és óvodáit, modernizáltuk az utcákat, járdákat és sáncokat, korszerűsítettük a kultúrotthonokat és köztereket. Számtalan terv és munka van még a jövőre nézve, de fontos kiemelni, hogy ezt csak csapatmunkával, együttes erővel tudjuk véghezvinni”– fogalmazott az elöljáró.

„Az RMDSZ politikai értékközösség, megvan az eszköztára, amit a magyar emberek érdekében a legjobban tud hasznosítani. Az elmúlt évek kormányzati munkájának köszönhetően jelentős infrastrukturális fejlesztések és beruházások valósultak meg Háromszéken, emellett a közösségépítő munkának is felbecsülhetetlen szerep jutott. A tisztújítások célja, hogy rendet tartsunk a szervezetekben, illetve – ami még ennél is fontosabb – a párbeszéd megteremtése, hiszen az ilyen jellegű találkozóknak nincs alternatívájuk. Elengedhetetlen az, hogy a települések lakóival személyesen találkozzunk, meghallgassuk és megvitassuk a problémáikat, illetve közvetítsük az üzenetüket.” – hangsúlyozta felszólalásában Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke.

,,Fontos a választásokon való részvétel, hiszen Önök nélkül nem tudnánk képviseltetni közösségük érdekeit a parlamentben, sem az európaiban, sem Bukarestben. Így nem tudtuk volna a sok elért eredmenyt, fejlesztést véghez vinni, a sok befektetést haza, Háromszékre hozni. Fontos, hogy az RMDSZ folytassa a munkáját, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy fejlesszük településeinket, és hogy a jövőt együtt, közösségünkkel építsük!” — fogalmazott a közgyűlésen résztvevő Fejér László Ödön, a Szövetség Kézdiszéki Szervezetének elnöke.

A polgármester díszoklevelet adott át Pál-Varga Ilonának és Albert Bélának, akik hosszú ideje oszlopos tagokként vesznek részt a kézdiszentkereszti és bélafalvi szervezet és a közösség életében.

A községközpont mellett Bélafalván is tisztújító közgyűlést tartottak, ahol Bögözi Lászlót választották a helyi szervezet élére.

Kapcsolódók

Kimaradt?