Temesvár: letartóztatták a 13 éves magándiákját szexuálisan zaklató egyetemi tanárt

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a Temesvári Nyugati Egyetem (UVT) egyik oktatóját kiskorúval szemben elkövetett szexuális visszaélés gyanúja miatt. Állítólag a tanár magánórán zaklatta a 13 éves tanítványát. A gyermek beszámolt szüleinek a történtekről, akik feljelentést tettek.

A temesvári bíróság az ügyészség kérésének eleget téve hétfőn elrendelte Doru-Marcel Băltăţeanu előzetes letartóztatását, elutasítva a gyanúsítottnak az a kérését, hogy a vizsgálati fogságot házi őrizetre vagy hatósági felügyeletre módosítsák.

A sajtóban kedden ismertetett ítélet nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Illusztráció: Adobe Stock

A Temesvári Nyugati Egyetem (UVT) közleményben reagált az ügyre. A felsőoktatási intézmény leszögezte, támogatják minden olyan ügy tisztázását, amely felveti az egyetem oktatóinak statútumában lefektetett erkölcsi alapelvek megsértésének gyanúját.

Kifejtették, hogy támogatják az igazságszolgáltatási intézmények munkáját a teljes igazság kiderítése érdekében, és – az ártatlanság vélelmének fenntartásával, amely minden megvádolt személyt megillet – elhatárolódnak az olyan típusú magatartástól, amellyel a szóban forgó tanárt gyanúsítják.

„Határozottan elítéljük az ilyen incidenseket, és a mindenki számára biztonságos környezetért harcolunk, ahol nem tolerált a bántalmazás vagy a zaklatás. Az ilyen magatartás egyértelműen szembemegy az egyetem szabályaival és értékeivel, amely mindig arra törekszik, hogy tagjai erkölcsösen és felelősen viselkedjenek” – olvasható az intézmény közleményében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?