Távollétében adtak ki elfogatóparancsot a bőröndös gyilkosság gyanúsítottja ellen
A Vâlcea Megyei Törvényszék szerda este távollétében elrendelte annak a 30 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a hatóságok szerint a gyilkosság fő gyanúsítottja.
Az áldozat egy 28 éves, eredetileg Dolj megyei származású nő, akinek a meztelen holttestét kedden találták meg egy műanyag bőröndbe rejtve az ionești-i gát közelében. A feltételezések szerint a férfi már elhagyta az országot, a hatóságok emberölés miatt emeltek vádat ellene – számol be az Agerpres hírügynökség.
A boncolási jegyzőkönyv megállapította, hogy a fiatal nő erőszakos halált halt, amelyet traumás és vérzéses sokk okozott. A halál beállta a megtalálás előtt egy nappal, szeptember 21-én következett be. Adrian Vrăbete, a Vâlcea Megyei Ügyészség szóvivője elmondta: az áldozat koponyáján két súlyos sérülés volt, öt bordája eltört, a lábain pedig vágott és szúrt sebeket találtak. A sérülések kemény tárgyakkal, illetve feltehetően késsel történt ütésektől, valamint a mellkas és a has összenyomásától keletkeztek – utóbbi arra utal, hogy a támadó rátérdelhetett vagy ráült az áldozatra.
A nyomozók szerdán házkutatást tartottak a gyanúsított otthonában, ahol a férfi és a nő által használt matracon több, vérnek tűnő, barnásvörös foltot találtak. Az ügyészség képviselője jelezte, hogy a mintákat steril körülmények között benyújtották elemzésre.
Igazságügyi források szerint a holttestet tartalmazó szürke, körülbelül 80x50 centiméteres vízhatlan bőrönd pont az anyaga miatt maradt fenn a víz felszínén, a part közelében. A feltételezett elkövető a hatóságok feltételezése szerint még azelőtt elmenekült Romániából, hogy a bűncselekményre fény derült volna.
Ha ön vagy valaki a környezetében családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatja a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes.
A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.
CSAK SAJÁT