Tanügyminiszter: eddig 10 ezer tanulóra jut egy fertőzött

Az oktatás újrakezdése óta országos viszonylatban 270 tanulónál igazolták a koronavírus-fertőzést, közülük több mint 40-en bukarestiek – nyilatkozta szombaton a tanügyminiszter.

Sorin Cîmpeanu szerint 2,7 millió diák vesz részt személyes jelenléttel az oktatásban, és 270-en betegedtek meg, azaz 10 ezer tanulóra jut egy fertőzött. Az igazolt fertőzöttek közül több mint negyvenen bukarestiek – mondta még a tárcavezető.

Cîmpeanu beszélt arról is, hogy a minisztérium szorgalmazza és támogatja, hogy ott, ahol erre igény és hajlandóság mutatkozik mind a tanulók és szülők, mind a tanárok részéről, augusztus folyamán szervezzenek olyan nyári táborokat, amelyek keretében tananyagpótló órák is tarthatók.  

(Címlapfotó forrása: gov.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?