Tanügyminiszter: bármilyen lesz a helyzet, az országos vizsgákat fizikai jelenléttel tartjuk meg

Az eredetileg megszabott időpontokban, fizikai jelenléttel tartják meg idén mind a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáját, mind az érettségit – szögezte le péntek este az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu rámutatott, a korábban megszabott menetrendnek megfelelően június 22-én kezdődik a képességvizsga első szessziója, majd július 5-én, 6-án és 7-én tartanak egy második szessziót is, hogy esélyt adjanak a vizsgázásra azoknak is, akik az elsőn nem tudtak részt venni. Az érettségi vizsgáinak sorozata június 28-án kezdődik, a pótérettségit pedig augusztus 16-ától tartják.

A tárcavezető kijelentette, „bármilyen lesz a helyzet”, az országos vizsgák fizikai jelenléttel zajlanak majd, tehát minden nyolcadikos és végzős tanuló így vizsgázhat, kivételt csak a koronavírussal fertőzöttek képeznek.

Optimista az őszi tanévkezdéssel kapcsolatban

Sorin Cîmpeanu ugyanakkor optimizmusának adott hangot a szeptember 13-i tanévkezdéssel kapcsolatban, azt mondta, meggyőződése, hogy az ország valamennyi iskolájában jelenléti oktatással kezdődhet majd a tanév.

„Ugyanakkor erősen készülünk az oktatás digitalizálására, és meggyőződésem, hogy ahol minden feltétel adott lesz – internetkapcsolat, megfelelő felszerelések, a digitális oktatásra felkészített pedagógusok, megfelelő ismeretfelmérő platformok –, online órákat is lehet majd tartani, ezúttal azonban önkéntes módon, anélkül, hogy ezt valaki kötelezné. Csak azok fogják ezt gyakorolni, akik népszerűsíteni szeretnék az oktatás eme formáját” – fogalmazott. A miniszter szerint a világjárvány egyik hozadéka az volt, hogy fejlesztette a tanulók és tanárok digitális készségeit, tudatosította a digitális oktatás fontosságát.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?