Tanügyminiszter: az országos vizsgákat az eredeti menetrend szerint megtartják

Az országos vizsgákat az előre meghatározott kalendárium szerint megtartják – jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, miután tárgyalt a tanügyi szakszervezetek, a szülők, valamint a tanulók és egyetemi hallgatók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel.

A tárcavezető rámutatott: az országos vizsgákra a tervezett időpontokban, fizikai jelenléttel kerül sor, a tételeket pedig ahhoz a tananyaghoz kell igazítani, amit a tanárok leadtak, és amit a tanulók elsajátítottak.

Sorin Cîmpeanu szerint senki sem számít arra, hogy „mindent be lehet pótolni”, de törekedni kell arra, hogy minél kisebb anyagmennyiség maradjon ki a vizsgaanyagból.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy „abszolút értékben” nagyobb költségvetésre számít idén, mint 2020-ban volt.

Ugyanakkor a tárcavezető azt mondta, a szakszervezetek, a szülők és a gyerekek is azt szeretnék, hogy - amennyiben ezt a járványhelyzet megengedi - a második félévtől kinyissanak az iskolák. A tárcavezető szerint minden fél megértette a tanulók és a tanárok egészsége megvédésének fontosságát.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?