Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint hiba volt nem beavatkozni a medvepopuláció növekedésébe

Románia hibásan döntött úgy 2016-ban, hogy nem avatkozik be a medvepopuláció alakulásába – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter egy, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.

„Románia 2016-ban egy teljességgel elhibázott döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy többé egyáltalán nem avatkozik be a medveállomány alakulásába” – jelentette ki Tánczos, aki szerint előre látható volt, hogy ez a hozzáállás egy, a tápláléklánc csúcsán lévő nagytestű ragadozó esetében a populáció lassú, de biztos növekedéséhez fog vezetni.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter (szemből középen) | Teutsch Tamás felvételen

Arra az újságírói felvetésre, hogy öt évvel ezelőtt már körülbelül 10 800 medve élt Romániában Tánczos akkori adatai szerint, a miniszter elmondta: versenytárgyalást írnak ki a jelenlegi romániai medveállomány felbecsülésére. Erre várhatóan ez év második felében kerül sor.

„A beavatkozás hiánya hatalmas problémákhoz fog vezetni. A tétlenség nem megoldás. Kívülről szemlélni és azt mondani, hogy talán jó lesz, talán nem lesz jó – talán történnek balesetek, talán megjelennek a medvék a sípályákon, talán nem... ez nem megoldás” „ szögezte le.

Tánczos úgy vélekedett, a medvéket védeni kell, mint ahogy természetes élőhelyeiket is, de mindenekelőtt az embert kell védeni. „Nem juthatunk oda, hogy a medvepopuláció fele elhagyja természetes élőhelyét és arra ébredjünk, hogy bent vannak a településeken, az iskolaudvarokon, a dombokon és mezőkön. Lassan itt tartunk” – mondta.

Tánczos Barna arról is beszámolt, hogy eddig 17 ország jelezte írásban: egyetlen medvét sem óhajt átvenni a romániai állományból.

Kapcsolódók

Kimaradt?