Tánczos Barna: indul a szelektív hulladékgyűjtésről szóló tájékoztató és oktató kampány

Országos tájékoztató és oktató kampányt indított útjára hétfőn a környezetvédelmi minisztérium Románia újrahasznosít névvel. Tánczos Barna tárcavezető szerint a kampány elsődleges célja, hogy felelősségtudatra ébresszen minden állampolgárt, önkormányzatot, hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalatot.

„A hulladékgazdálkodás helyi önkormányzati felelősség. Az országos kampánnyal segítséget nyújtunk az önkormányzatoknak, köztisztasági vállalatoknak azzal, hogy arra neveljük az állampolgárokat, ők is felelősségteljesen válogassák külön a szemetet a saját háztartásukban, és ne egy helyre kerüljön a műanyag, a papír, a biológiailag lebomló hulladék, hanem a szelektív hulladékgyűjtés legyen jellemző minden egyes háztartásra, minden településre Romániában” – idézte a minisztert az RMDSZ közleménye.

Tánczos kiemelte, Romániának növelnie kell az újrahasznosítási arányát, amihez egyrészt fejleszteni kell a hulladékgyűjtési infrastruktúrát, amit a szaktárca finanszíroz, másrészt mentalitásváltásra van szükség a hulladékgazdálkodásban.

Fotó: Borsi Balázs

„A kampányt előkészítő közvélemény-kutatás során a lakosság több mint 70 százaléka azt mondta, hogy szeretne szelektíven gyűjteni, a válaszadók több mint 90 százaléka pedig azt, hogy több információra van szüksége ahhoz, hogy szelektív hulladékgyűjtést végezzen a saját háztartásában. De amikor megnézzük az elért eredményeket, kiderül, hogy sereghajtók vagyunk, a települési hulladék alig 16–17 százalékát hasznosítják újra, és legalább 50 százalékot kellene elérnünk. Ezért van szükség a tudatosító kampányokra, a helyi önkormányzatok szerepvállalására és mentalitásváltásra minden egyes háztartásban” – hangsúlyozta a tárcavezető.

A környezetvédelmi miniszter felhívta a figyelmet: a helyi önkormányzatok jelentős összegeket fizetnek be a környezetvédelmi alapba, mert nem tudják teljesíteni az Európai Unió által is előírt újrahasznosítási célokat. „2020-ban több mint 110 millió lejt fizettek be az önkormányzatok, 2021-ben pedig az összeg elérte a 224 millió lejt. Ezek az összegek fontos helyi beruházásoktól, bölcsődék, iskolák, játszóterek építésétől foszthatják meg a lakosokat” – jelentette ki Tánczos Barna.

A tájékoztató kampány jelmondata, hogy vannak dolgok, amiket külön kell választani. Ilyen a hulladék is. Ez az első olyan országos jellegű kampány, amelyet a Környezetvédelmi Alap finanszíroz 10 millió lejes költségvetéssel, és egy éven át zajlik majd. Plakátokkal, közösségi médiás tartalmakkal, honlappal, televíziós és rádiós reklámokkal, valamint véleményvezérek segítségével hívják fel a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. A tájékoztató és oktató tartalmak minden korosztálynak és társadalmi csoportnak szólnak majd. Bővebb információk a kampány weboldalán találhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?