Támogatják a kormánypártok a 30 százalékos női kvóta bevezetését a politikába

Marcel Ciolacu kedden aláírta azt a törvénymódosítást, amely megszabná, hogy minden típusú választáson a jelöltlista minimum 30 százalékát női jelöltek tegyék ki. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnök közölte, a módosítás azt a törvénytervezetet egészíti ki, amely 30 százalékos női kvótát írna elő a helyhatósági választásokra és az állami vállalatok igazgatótanácsába.

A PSD elnöke a Facebookon számolt be a javaslatról, kihangsúlyozva, hogy a módosítást éppen az Európa-napon írta alá a párt összes női képviselőjével és szenátorával együtt. Úgy vélekedett, Romániának minden államhatalmi szinten szüksége van a nők szakértelmére.

Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke már tavaly jelezte, támogatja a nemi alapú kvótákat a politikában. Akkor Facebook bejegyzésében azt írta:

„Romániában az ország lakosságának több mint 50 százaléka nő, a parlamentben viszont csak 20 százalékos arányban vannak jelen. Támogatom a nemi alapú kvótákat a politikában, és már nem egyszer vállaltam nyilvánosan, hogy több nő jelenlétét szorgalmazom a helyi és parlamenti jelöltlistákon”.

Úgy vélekedett, a meritokrácia és a nemi alapú kvótarendszer nem zárja ki egymást, és a kvótarendszer jó megoldás „a tisztelet és a nemek közötti egyenlőség előmozdítására a román politikában”.

Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő, a szövetség Nőszervezetének elnöke szintén a tavaly beszélt arról, hogy támogatja a választási törvénynek azt a szenátusban már elfogadott és hamarosan a képviselőház elé kerülő módosítását, amely szerint a pártok listáin szereplő jelöltek egyharmadának kötelező módon nőknek kell lenniük. Biró Rozália emlékeztetett arra, hogy a női kvóta bevezetése a választásokon bevált gyakorlat Európában, amelynek 8–10 év elteltével mutatkoznak meg az eredményei. Szerinte erre a lépésre Romániában is szükség van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?