Szintet lépett a csíkszeredai kórház, kettes kategóriájú minősítést kapott

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége bejelentette, hogy az intézmény megkapta a kettes kategóriába való besorolást, így magas kompetenciájú kórházzá minősítették. Az erről szóló rendeletet Alexandru Rafila egészségügyi miniszter június 12-én írta alá.

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a sajtótájékoztatón elmondta, a kitartás, a munka meghozta az eredményét. „A kettes kategóriás minősítéssel egy álmunk vált valóra, amelyért nagyon sokat dolgoztunk. És építkezünk tovább, ezt újabb missziók, célok fogják követni, kórházunk, betegeink érdekében. Gratulálok és köszönöm a kórház minden alkalmazottjának, ez mindannyiunk érdeme. Ez a minősítés egy újabb lépcsőfok a klinikai kórházi státus fele. Ahogy ezt a lépést, úgy a következőt is meg fogjuk tenni. Mert voltak, vannak és lesznek támogatóink, köszönöm mindannyiuk segítségét” – mondta a menedzser.

Fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

Dr. Adrian-Cristian Dobrică, a kórház kutatási és fejlesztési igazgatója gratulált a munkaközösségnek és megköszönte orvoskollégái munkáját. Mint rámutatott, véleménye szerint a munka neheze ezután következik, úgy orvosi, mint a menedzsment és az intézményfenntartó szempontjából az egyetemi kórház szintjére kell emelni az intézményt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is köszönetét fejezte ki a hosszú és kitartó munkáért, amelyben a megyei tanács is jelentős részt vállalt. „Korábban sokan azt mondták, hogy ezek csak távoli álmok, de mindig az álomból lesz valóság, és a valóság ma itt van. Köszönöm, hogy hittek benne” – mondta a megye elnöke.

Dr. Tar Gyöngyi Hargita megyei tisztifőorvos azt mondta, ez egy fontos lépés a kórház számára. Hangsúlyozta, a kettes kategóriába való besorolás nemcsak elismerés és nagyobb finanszírozásra ad lehetőséget a kórháznak, hanem kötelez is: „gratulálok mindenkinek és megkérek mindenkit, hogy tekintse magáénak ezt az eredményt, és egyéni szinten úgy dolgozzon nap mint nap, hogy érezze ennek a súlyát és kötelezettségét”.

 Dr. Vitos Attila orvosigazgató beszédében a kettes kategóriával járó felelősségre is figyelmeztetett, és hangsúlyozta, kiemelten figyelni kell az orvosi munka és a medikális tevékenység minőségére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?