Szeretteinkre emlékezünk: virágba és gyertyafénybe borulnak a temetők

A kedvező időjárást kihasználva sok háromszéki már az elmúlt napokban felkereste hozzátartozói sírját és rendbe rakták azokat, hogy november 1-jén – mindenszentek napján – virágot, koszorút vigyenek és hagyomány szerint gyertyát gyújtsanak szeretteik emlékének.

Bár nem hivatalos munkaszüneti nap, Háromszéken több önkormányzat, intézmény és cég is odafigyel alkalmazottjaira, szabadnapot adtak vagy rövidített munkaprogrammal dolgoznak.A szerző felvétele

Pénteken, mindenszentek napján a forgalmi torlódások elkerülése érdekében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a korábbi évekhez hasonlóan egyirányúvá teszi a temetők felé vezető Vár utcát. Így a vártemplomi temető felső bejáratát és a közös temetőt a Vár utca felől lehet megközelíteni és a Vojkán utcán elhagyni.

Ugyanakkor a temetőbe látogatóknak lehetőségük lesz a közelben található lövészeti gyakorlótéren elkerített parkolóban hagyni az autókat. Kérik, hogy a közlekedés megkönnyítése érdekében ne parkoljanak a Vár és a Vojkán utcában.

A sepsiszentgyörgyi köztemető gondnoksága arról tájékoztatott, hogy a temető fősétányán kialakított elárusítóhelyen, virágok, virágföld, mécsesek és gyertyák vásárolhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?