Szerdától az egészségügyi minisztérium tájékoztat a járványügyi adatokról

Szerdától kezdve, a veszélyhelyzet feloldása nyomán az egészségügyi minisztérium ad napi tájékoztatást a koronavírus-járvány alakulásáról.

Alexandru Rafila egészségügyi minisztert a keddi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette e járványügyi korlátozások eltörlését | Fotó: Agerpres„Mától az egészségügyi minisztérium jelentkezik naponta 13 óra körül a pandémiához köthető információkkal” – jelentette be a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A kormány döntése értelmében március 8. után nem hosszabbították meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, amely közel két évig, 2020. május 18-tól 2022. március 8-ig volt érvényben Romániában. Az eltelt kétéves időszakban öt járványhullám sepert végig az országon.

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével fontos, hogy a lakosság továbbra is betartsa a szakemberek egészségvédelmi intézkedésekre vonatkozó ajánlásait, tekintettel arra, hogy a vírust még nem sikerült felszámolni. „Ez az első nap, amikor már nincs érvényben a veszélyhelyzet. Két év telt el úgy, hogy be kellett tartanunk egy sor intézkedést és javaslatot. Meg akarom köszönni mindenkinek, aki ebben az időszakban betartotta az óvintézkedéseket” – mondta Ciucă a szerdai kormányülés elején.

A miniszterelnök kifejezte együttérzését a maga és az egész kormány nevében annak a 64 000 családnak, akik ebben az időszakban elvesztették szeretteiket a vírus miatt. Köszönetet mondott ugyanakkor mindazoknak, akik közvetlenül részt vettek a vírus elleni küzdelemben és a járvány kezelésében: orvosoknak, a teljes egészségügyi személyzetnek, valamint az állami intézmények valamennyi munkatársának.

Nyomatékosította azonban, hogy bár a veszélyhelyzet megszüntetésével minden korlátozást feloldottak, az egészségügyi tárca szakemberei egy sor ajánlást fogalmaztak meg a lakosság számára. „Fontosnak tartom, hogy személyes példamutatással bizonyítsuk, hogy tiszteletben tartjuk ezeket az ajánlásokat, meggyőződésem, hogy ezzel magunkat óvjuk, és hozzájárulunk a társadalom egészségének fenntartásához. Szem előtt kell tartanunk, hogy a vírust nem sikerült még kiirtani, még mindig vannak új megfertőződések, igaz, hogy napról napra kisebb számban, de nagyon fontos, hogy betartsuk ezeket az ajánlásokat” – szögezte le a miniszterelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?