Székelyhídi fiatal kapta a Bihar megye legjobb labdarugójának járó Bodola Gyula-díjat

A Bihar megyei RMDSZ által alapított Bodola Gyula-díjat minden esztendőben az a fiatal labdarúgó kapja, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az előző esztendőkben. A zsűri az idén az elismerést Hendre Zsoltnak, a Székelyhídi Sasok Sportklub játékosának ítélte meg.

A szerző felvételei

A díjat kedd délelőtt a megyei RMDSZ-székházban adta át Szabó Ödön ügyvezető elnök, Rácz-Gál Szabolcs, a megyei RMDSZ-szervezet sportügyekért felelős ügyvezető alelnöke és Boros Péter, a megyei Labdarúgó Szövetség titkára. Az elbíráló bizottság tagja között szerepelt Boros Péter, valamint az elismert nagyváradi futballedző, Jenei Imre és Muzsnay Zsolt válogatott labdarúgó is.

A díjat tizenegy évvel ezelőtt alapította a Bihar megyei RMDSZ azért, hogy ezzel is elismerje az ifjú tehetségeket. A díjat a Nagyváradhoz és Bihar megyéhez ezernyi szállal kötődő Bodola Gyuláról nevezték el, aki futballistaként a második világháborút megelőzően tizenhárom alkalommal a magyar, majd negyvennyolcszor a román válogatottnak volt tagja, 1943-ban pedig – a kis magyar világban – az év játékosának választották Magyarországon.

Hendre Zsolt a tizenegyedik labdarugó, és a tizedik férfi sportoló, aki a díjban részesül. A tavalyi jubileumi díjátadó során egy női játékosnak ítélték meg az elismerést. Zsolt gyermekkorától a székelyhídi labdarugó csapat tagja volt, de már a felnőttek közt játszik, mint a csapat oszlopos tagja. Legutóbbi mérkőzésein duplázott, majd triplázott. Zsolt Székelyhídon született, elmondása szerint amióta csak járni tud szereti a futballt, és a jövőben is a labdarúgással szeretne foglalkozni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?